Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Monostori Imre: „Van óra, amelyben szólni reménytelen, de becsület. Ez ilyen.” (A Kisebbségben-ről - négy metszetben)
Németh László asszimiláció-szemléletét is erősen befolyásolja, hogy úrrá lesz rajta a „faji szorongattatás” érzése, amelynek reális alapját a német terjeszkedés és a magyarországi disszimiláció jelenségei adják: de nyilvánvalóan ott van mögötte a „mély magyarság”-értékrend hierarchiájának ingatagsága, valamint a zsidó humán értelmiség Németh László által „meghatározott”, mintegy előírt szerepe betöltésének történelmi irrealitása is. Az ti., hogy nála a ,jött magyarok” befogadásának föltétele az: „hogy a maga fajtája magyarellenes hajlamait és alakulatait megtagadja, s az igazi magyar szellem fennhatóságát kulturális — és sorskérdésekben elismerte.” (I. m. 471.1.) Éppen egy olyan, a magyar zsidóság számára súlyos történelmi pil- lantaban, amikor éppen a zsidóság „faji szorongattatása” volt nagyon is kézzel fogható valóság. Erre mondotta évtizedekkel később (1978-ban) Bibó István (aki - miként maga írja - 1939-ben még „teljes mértékben” egyetértett a Kisebbségben-nel), hogy „teljes mértékben hiba volt 1939-ben, vagyis a hitleri árnyék legteljesebb kiterjedésének idején minden olyan gondolatmenet, amelyik Magyaroszágon a német és zsidó asszimilációt analóg jellegű és analóg módon felróható jelenségként kezelte [...]”. (Vö. Bibó István: Levél Borbándi Gyulához. In: Válogatott tanulmányok. Bp. 1986. Magvető. III. k. 307.1.) Negyedik metszet: a Kisebbségben Bibó István-i értelmezése és „megőrizve-megszüntető” korrekciója Az Összeesküvés és köztársasági évforduló című 1947-ben írt tanulmányában Bibó István egyértelműen kiáll Németh László mellett. Fel lehet ugyan vetni jogosan a kérdést - fejtegeti Bibó -, hogy szabad volt-e, ha mégoly tárgyilagosan is a „tömeges zsidó asszimiláció részbeni félutas voltáról [...] még csak beszélni is,” ám szerinte a Kisebbségben elsőrendűen nem erről szól, „igazi indítékai szerint nem a zsidó asszimiláció kérdésében íródott, hanem a germán-magyar viszonyról.” (7. m. II. k. 452.1.) Azon is lehet vitatkozni - mondja Bibó hogy a „mély” magyar, „híg” magyar terminológia használata szerencsés-e. Lehet ezen vitatkozni, de a Kisebbségben-nek ez sem a lényege, ez a mű nem erről szól. „Az igazán lényeges azonban az, hogy ez a terminológia nem ködös fantazmagóriákról, hanem egy valóságos, létező jelenségről beszél”. Ez a valóságos jelenség pediglen a kiegyezés utáni a több nemzedéken át tartó, a magyar viszonyokat teljesen átható kontraszelekció', a „közélet és szellemi élet minden döntő posztjára igenis a hígabb embermatériát” állította, miközben kiszorította „a helyzet eredendő hazugságát megérző mélyebben realista emberfajtát.” (7. m. 451.1.) Az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című nevezetes nagy tanulmányában Bibó István a Kisebbségben kérdésfoltevéséből indul ki: ,Ahogy an Németh László felteszi a kérdést — írja -, meg kell találnunk, hogy »hol veszett el a magyar a magyarban»”. Rögtön rá is mutat ugyanakkor a Kisebbségben talán leginkább sebezhető pontjára, nevezetesen arra, hogy miközben Németh László „a magyar szellem belső megroppanásának az okait nyomozza, úgy érzi, hogy ennek során pontos mérleget kell készíteni a 19. századi sváb és zsidó asszimiláció sikeres vagy nem sikeres voltáról is: ennek következtében egész gondolatmenete, melynek alapvető válságérzékelése mélyen igaz és hiteles, reménytelenül belekerült akkor is, ma is az asszimiláció körüli viták ingerültségei közé, s aligha fogja bárki ezek közül kihámozni tudni.” (7. m. 571 és 572. 1. Bibó István ebbéli meglátása nemcsak a Tftsefeőségően-komplexum és komplexus! lényegét megragadóan igaz, de közel fél 59
