Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 7. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (Második rész - Fordította Szenyán Erzsébet)

nak, amelyhez bolygónk összes egyszerű halandója tartozik, azok, akiknek a legcsekélyebb tulajdonuk sincs. Nagyon régi gondokkal kell foglalkozni: szegénységgel, nyomorúsággal - ilyen a világ. Az emberi melegség elengedhetetlen ennél a munkánál. A cinizmus és nihilizmus, az értékvesztés és mások megvetése vezetett oda, hogy világunkat már alig lehet elviselni.

A jellegzetes haditudósító: általában szerény, barátságos, együttműködésre hajló, alkalmazkodó. Az újságírók nagyon sajátos csoportjáról van szó. A legnehezebb körülmények között élnek, és nemcsak azért, mert megsebesülhetnek vagy életüket veszthetik. Azoknak, akik ilyen helyre mennek, több kell, mint csupán szakmai motiváció. Ez a hivatás önfeláldozó embereket kíván. Gyakran nincs víz, gond a szállítás, el kell viselni a hideget, a megalázást, verést, letartóztatást. Nem találkoztam köztük kalandorral. Ezek az emberek egyszerűen csak arra törekszenek, hogy a lehető' legjobban teljesítsék feladatukat.

Természtesen aggaszt a harmadik világ helyzetével kapcsolatban tapasztalható tudatlanság és közömbösség. Szomorúsággal tölt el, hogy a fogyasztói társadalom és a szegény társadalmak között leküzdhetetlen szakadék tátong.

Meggyőződésem, hogy a kultúrák teljesen különbözőek lehetnek. Ha valaki fejlődést támogató jószolgálati útra megy egy afrikai falucskába, azt általában azért teszi, mert ő maga akarja, nem pedig azért, mert az ottani emberek ebben olyan nagyon érdekeltek. Lehet, hogy az ő kultúrájuk a minimalizmus kultúrája, és nem akarnak csinálni semmit. Van abban valamiféle erőszak, amikor arra kényszerítik őket, hogy higgyenek egy idegen kultúra értékeiben. A fejlett országok képviselői gyakran megdöbbennek, ha mások elutasítják az ő életmódjukat. De vannak kultúrák, amelyekben a munka kevésbé fontos, mint az imádkozás. Ily módon ugyan nem fognak autókat és komputereket gyártani, de ezek iránt ott nincs is nagy érdeklődés. Nekem ez egyébként nem okoz csalódást, elismerem más népek értékrendjét, amely szerint például a család a legfontosabb, a család a megelégedettség legfőbb forrása. Az ilyen elégedettségben sok méltóság van, és pozitív értéknek tekintendő. Az emberek, miközben bebarangolják egész Afrikát, gyakran csak egy kis batyut visznek magukkal. Nem igazán érzik, hogy többre volna szükségük, megelégszenek a tulajdon minimumával. Ha az ember beszélget velük, mosolyognak, vendégszere- tőek, jóindulatúak. Az embernek az a benyomása, hogy boldogok. Másfajta beteljesüléseket élnek át. A legjobb lenne mindezt tudomásul venni! Nem kell mindent megváltoztatni.

Kíváncsiságom újra és újra világgá kerget. Nincs olyan hely a Földön, ahol azt akarnám mondani: »Végleg itt maradok. « Van azonban egy kis csábítás: elutazni Afrikába, a Szaharába. Nagyon szeretem a sivatagot. Van benne valami metafizikus, transzcendens. A sivatagban az egész kozmosz néhány elemre redukáltan van jelen. Ez a világmindenség teljes redukciója: homok, napfény, éjszaka csillagok, csönd, nappal hőség. Az embernek van egy inge, szandálja, valami nagyon egyszerű ennivalója, egy kevéske ivóvize; teljes egyszerűség. Nincs semmi közte és Isten között, közte és a világmindenség között. Ahányszor csak Afrikában jártam, és volt rá időm, kerestem a sivatag nyújtotta, maga nemében páratlan élményt. Három ízben keltem át a Szaharán sivatagi emberekkel, egyszer egy nomád csoporttal, amellyel teljesen véletlenül találkoztam. Nem értettük egymás nyelvét, de együtt maradtunk. Nem váltottunk szót, de megosztottuk egymással a barátság, a testvériség élményét. Hirtelen kialakult bennem az a rendkívül erős érzés, hogy mindenütt van46