Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Bogdán László: Átiratok múzeuma (versciklus)
amit gondolok a hét toronyba zárnak, vagy kényszerzubbonyt húzatnak reám. írj inkább prózát! Esszét! Igen, esszét! írj esszét a szétroncsoltatásról, az áhítatról, a megtisztulásról, arról, hogy mifelé törekszik fajunk, írj bármit, csak a verset hagyd már abba, hagyd Kányádira, KAFra, Zsófikára. Örökké átmenetben őket még a formák eltaszigálhatják a végső stációig. De te, kinek szelleméhez nemzedékedből senki fel nem érhet nem csaphatod be ily könnyedén magad, ily könnyű kibúvó nem vezet semerre! Ezt magad is tudhatod. Inkább regényt, arról, hogy az ember azáltal, hogy van, már azáltal is, hogy létezni méltóztatik: bűnös! Az egérfogóról - mi az életünk! Nincsen kiút ebből a látomásból. A költészet meghalt. Vége van. Elveszítette immár funkcióit. Kiürült. Eljelentéktelenedett. Nézd Markó Béla is politikába menekült a beismerés elől, hogy vége van. Szőcs Géza is, ő is, szenátor lett pedig ő csakugyan eredetien blöffölt egy időben Kedves Andriska, hagyd a verseket! „Az eszme győz, az exponense rámegy. ” Csakhogy van-e még ideológia? Gyártanak maguknak, ne félj, ha elfogy. Kitalálnak majd megint valamit, üdvözítenek a nevében megint, boldogítanak, hogy belepusztulunk!... Hát ezért szégyellem azt is, hogy éltem, hogy egyazon levegőt szívtam velük. Kedves Andriska, hagyd a verseket!... 1994. május 29. erdélyi faló hazug erdélyi faló le is leplezünk téged
