Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Varga Magdolna: A lánc-metafora nyomában (Gondolatok Baka István metaforáinak sajátosságairól)
tyaláng azonosítása a döngetett kapuval több közös szemantikai jegyet sugallana (így feleró'sítené a nagyság- és anyagbeli különbséget), mint amennyi a költő szándékának megfelel. Találtam olyan kéttagú metaforát is, amely mintha csak egy hasonlító kötőszó hiányában lenne az: „betűi közt hajszál tátong: cselédlány készségesen tárulkozó öle” (u. o.). Vagy valóban asyndeton van a versben? Itt az érzelmek, a szépség iránti vágy sejlik föl, ami azonban eltorzul, elsekélyesedik, s mivel elérhetetlen, a hiány ugyanilyen erővel löki a vágyakozót a másik pólus felé. Ezt a kétségbeejtő, sivár helyzetet érzékelteti a hasonlatnál erőteljesebb hatású metafora. Jellemző Baka hasonlataira, hogy kevés olyan van, amelyik nem társul legalább egy alakzattal (,,Piros csizmáid, mint két vérező seb, / nem hiszem, hogy messzire jutnál”), metaforával („állok eleven vérfaként”) vagy megszemélyesítéssel („Robogott Szent Györgyként a zápor...”- a példák u. o.). A legtöbb hasonlat része egy komplex költői képnek, még a hasonlat metaforává válására is fölfigyelhetünk. Jelentéskor szerint a hasonlatokra egyaránt jellemző az antropomorfizálás, a dezantropomorfi- zálás, illetve a tárgyi világ természetihez való hasonlítása. A versek világában így összetartozónak érződik az ember, a természet, a tárgyak, a fogalmak világa. Kéttagú metafora vagy összetett szóba sűrített világ? Baka szóképeinek többsége metafora. A kéttagú és az egytagú metaforák arányát azért érzem külön is fontosnak, mert a huszadik századi költészetben a kifejtetle- nek aránya és értéke megnő. Az egytagú metaforák hatása nemcsak a merész viszonyításokban rejlik, hanem épp a hiány késztetheti intenzívebb gondolkodásra, mélyebb értésre a befogadót, meghagyva neki a „tévedés”, a többféle értelmezés lehetőségét is. A latolgatás, a ráismerés élménye megkönnyíti a befogadást, ugyanakkor föltételezhető, hogy a ciklusban gondolkozó költő számára ez bizonyos korlátot is jelent: nem valószínű, hogy az átlagosnál hosszabb művek (lásd Baka más ciklusai) egyetlen típusú, tömör szóképre alapozva megírhatók, pontosabban (vesd össze Juhász Ferenc hosszú-versei) a befogadást kockáztatja a költő, ha szándéka nemcsak a megéreztetés, az érzékeltetés, hanem az elemzés, beláttatás, és értelmezés is. A Tájkép fohásszal (Összegyűjtött versek) című kötetében megfigyelhetők a szerzői kísérletek: hogyan alakítja ki a nevéhez kapcsolható sajátos metaforát. Baka - részben az avantgárd, posztavantgárd, részben a posztszimbolista költőkhöz kapcsolódva sokszor próbálkozik a kéttagú metafora összetett szóvá alakításával. Az összegyűjtött példák azért is fontosak, mert a tüzetesen olvasó számára megsejtetik a Baka-féle teremtett világ körvonalait. Az első csoportba tartozó képek csupán jelzős szószerkezetek. Példáinkat csak az 1975-ig keletkezett művekből vettük: 1969: „puhány-magányom” (Nem vagy itt)-, 1970: „ölelés-erdő, szerető-erdő, feleség-erdő” (Végigver rajtad)-, 1973: „Prédikátorének”; ^Anyóka-ország, tábornok-isten, csillag-rendjelével” (Ima)-, 1974: „megadás-fehéren” (Miért hallgatsz, tavaszi erdő)-, „vetés-didergésem” (Szerelmesvers)-, „sár-bék- lyós” (Változatok egy kuruc dalra II.). Ezek a szerkezetek csak ritkán keltik a hapax legomenon érzését, bár többségük valószínűleg az. Az igazi meglepetést azonban a sűrítés következő változatai jelentik! Figyeljük meg a példák grammatikai-szemantikai sajátosságait (most az összest közöljük)! Először a jelzős és határozós szerkezetű szóösszetételek szerepelnek jelzőként (vagy határozóként): 1970: „levélrés-szájához” (Nyár. Délután)-, „levélerezet- erclő” (Végigver rajtad)-, 1971: „búvóhely-homálya” (Azt hittük, hogy a dzsungelek; 76
