Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Benyik György: Most, hogy az Istenről beszélünk (Interjú Baka Istvánnal - 1995. június 23.)
— Az, hogy megaláz, az nem fér el! Nem a szenvedés nem fér el. Mert egy megalázó betegséggel vert meg... Ha van Isten (de én úgy hiszem, hogy nincsen)... Én ezt magam idéztem elő magamnak, az életmódommal, a génjeimmel. — Hogyha most nem velem kellene beszélgetned, hanem közvetlenül az Istennel, akkor miket olvasnál be neki? — Nem hiszem, hogy lenne bármi beolvasnivalóm, hiszen bűnös vagyok. Azt tudom, bűnben éltem, de úgy érzem, hogy valamiért éltem mégis. — S mit kérdeznék? — Hogy mit kérdeznék? — Igen. Kérdéseid csak lennének ? — Hogy miért nem kaptam még tíz évet? Talán többet nem is. — És ez, ami neked adatott idáig - nem tudjuk, hogy ezután még mennyi... — Hát ezt nem tudjuk. — De ebben azért találtál szépet? — Igen. Szépet is találtam sokat. De valahogy mindig úgy éreztem, hogy valami megakadályoz abban, hogy az legyek, aki akarok lenni. És furcsa módon pont a betegség szabadított fel! Annak az elsó' szakasza, amikor még azért eljárhattam hazulról, utazhattam és ... Tudod, akkor megszabadultam a szerkesztőség napi ügyeitől, bajaitól és végre csak az írásra és a fordításra koncentrálhattam. Most is csinálom, sőt a második, már megalázóbb következményekkel járó műtétem óta talán még többet dolgoztam. Azért is, hogy a depressziómat legyőzzem, meglehet, hogy ebben valami szándékosság is volt. Hiszen ezt az új kötetemet, ami itt van, azt kb. egy év alatt hoztam össze. Bár szívesen elcserélném pár év egészségre! — Most egy kicsit kifosztottnak érzed magad? — Igen. Nagyon is. — Úgy érzed, hogy ehhez hozzájárul a magad kétkedése, hitetlensége? — Nem. Egyszerűen fizikai állapotok. Hogy egy ilyen, oldalra kivarrt vastagbél nem teszi az embernek lehetővé, hogy utazzon! Állandó félelmek között élek, hogy másnak kellemetlenséget okozok - vagy magamnak. — Mi lenne számodra a boldogság, a mennyország? — Újrakezdeni. — És azt hogy csinálnád? — Hát csak úgy újrakezdeni... Tudnám, hogy jobban vigyázzak: egészségre, önmagámra, azokra, akik körülvesznek. Jobban meggondolnám minden lépésemet. Nagyon könnyelműen belementem mindenbe: a szerelmekbe is, egy kicsit a házasságba is. Még ma is tart. — Azért téged nagyon sokan szeretnek. — Igen. Nem hagynak magamra a betegségemben! Ez külön is nagyon jó. — Körülvesznek a nők, gyerekeid, akik nagyon szeretnek és tisztelnek. — Nem tudom, mi tisztelnivaló van rajtam. Nincs rajtam semmi tisztelnivaló. — De, van! — A gyengeségem szeretik bennem. Én kevésbé tudok szeretni, mint mások. Ezt mindig is tudtam magamról — és igyekeztem titkolni. Az igazi szeretet képessége hiányzik belőlem, mert akkor túltenném magam ezen is. Túl sokat foglalkozom magammal amúgy is. — Úgy érzed, hogy a másik nagy probléma az életedben, a szeretet? — Igen. Talán. Talán igen, mert túlságosan befelé figyelek. Nem személyre és mások szeretetigényére például. Én sokkal több szeretetet kaptam mindig, mint amennyit adtam. — Ezt kevesen ismerik él. — Tudom, de ilyen is van. 21
