Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Beke György: Végzetes csapdák

- Losoncon születtem, a Felvidéken. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert tapasztalatom, hogy a kisebbségi magyarok sokkal érzékenyebbek az iskolák sorsára, mint anyaországi testvéreink. A kisebbségiekhez számítom lélekben azo­kat az anyaországi fiatalokat is, akik a legkíméletlenebb diktatúra idején járták Er­délyt, a Felvidéket, ismerkedtek a kisebbségi sorssal, és vállalták ennek a sorsnak a képviseletét. Nekik nem kell magyarázni, hogy mit jelent a nyelv, az anyanyelvű is­kola, a művelődés. Tudják, hogy a nyelv, az oktatás visszaszorításával végzetes se­bet kap a nemzeti önvédelem. És tudják azt is, hogy a megkezdett úton végig kell menni. Ha megfordulunk, a menekülésben nincs megállás. Városunkban, Pápán jöttek hozzám az emberek: „Okos dolog-e, ha erélyesen lépünk föl Erdély, a Felvidék magyarságáért? Nem teszünk ezzel rosszat nekik?” Mindig azt feleltem, hogy a gyá­va nemzetet senki nem tiszteli. A Nyugat sem, teszem most hozzá. Ha kunyeráljuk a jogokat, a támogatást, elfordítják rólunk a tekintetüket. Csak önérzetes nemzet képviselheti sikerrel önnön érdekeit. Gondoljuk végig testvéreim: jogunk van-e gyá­váknak lennünk. Ez a vádló kérdés nemcsak „kifelé” érvényes, a nemzeten belül legalább annyira! Kövy tiszteletes szavaival Vörösberényben a jövő kérdezett megint. Sárkány Győző: Csontos János: Zónák I. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom