Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Beke György: Végzetes csapdák
ra. Más nemzetek sorsát is mintázhatja. A független ír államban, a sziget jóval nagyobb részén (70 ezer négyzetkilométeren) az európai írek majdnem kétharmada él, 3 millió 400 ezer fo, míg sokkal kisebb részén, mintegy 10 ezer négyzetkilométeren a nemzet egyharmada, 2 millió fo. Még abban is akár „magyar minta” lehetne az ír sors, hogy Amerikában is él hozzávetőlegesen 4 millió ír. Sokkal többen, mint magyarok. Ezek a számok magyarázzák, hogy az észak-ír polgárháború jóval jelentősebb volt, mint ahogy a tartomány nagysága alapján megítélhető lehetne. Ezen a viszonylag kicsiny területen úgy összesűrűsödött a történelem, hogy robbanékonysága Angliát állandó bizonytalanságban tartotta. Az európai közösségbe mindjobban betagolódó Nagy-Britannia ezért látta szükségét annak, hogy feloldja saját régiója etnikai feszültségeit, rálépjen az észak ír kérdés megegyezéses rendezésére. Lélekszámban kis nemzetek és nemzetiségek, elsősorban önvédelemből, mindig érzékenyek voltak, ebben a században legalábbis, a másság tiszteletére,a szomszédos vagy hatalmuk alá rendelt etnikai közösségek nyelvi, művelődési szabadságának biztosítására. Ez az igazi „európai identitás”. Finnország lakosságának 93,6 százaléka a finn nemzethez tartozik. Az itt élő svédek - a töredék lappokkal együtt - 6,2 százalékot tesznek ki. Az asszimiláció bajnokai azt is mondhatnák, hogy ugyan, mit számít 6,2 százalék a 93,6 százalékkal szemben? Negyedmillió az ötmillióhoz képest! Beleolvasztásuk nem fogja megrengetni Európát! Még „érvet” is találhatnának az erőszakos asszimilációhoz: a finnek nem tesznek mást, csak visszaadják a svédeknek a „kölcsönt” az 525 éves svéd uralom miatt. (1284-ben került egész Suomi svéd uralom alá, és ott maradt 1809-ig, míg a cári Oroszország nem tette rá a kezét.) Az 1917-ben függetlenné vált Finnország „benyújthatná a számlát” egykori svéd - és orosz — elnyomóinak. Nem gúnyolódom. Az 1995-ös szlovák nyelvtörvény egyik hivatalos érve az, hogy most aztán megtorolják a magyarokon 1918 előtt esett sérelmeiket, azt, hogy ezer éven át kénytelenek voltak a történelmi Magyarországon, vagyis pozsonyi szlovák nacionalisták szerint — „magyar elnyomatás alatt élni”. Finnországnak, persze, eszébe sem jut, hogy valamiféle anakronisztikus „kölcsönre” gondoljon; a finnek a svéd kisebbségnek szabad nyelvhasználatot, svéd iskolákat és egyetemeket adtak. A finn alkotmány szerint az országnak két hivatalos nyelve van: a finn és a svéd. A magyarság az utóbbi hetvenöt esztendőben, Trianon béklyóival a testén, történelmi magányában, a meg nem értettség kitaszítottságában szintén új európai öntudatot alakított ki magában. Ha új, akkor nyilván különbözik az addigitól, a mindig is jelen volt „magyar európaiságtól”. De nem annyira új, hogy bármiben is megtagadná a honszerzés óta eltelt ezeregyszáz esztendő legjobb hagyományait. A magyar múlt emlékezete, az irodalom Balassi Bálint óta, Nyugat fegyveres védelmében látta a magyar európaiságot. Harcot vállalt a magyarságért akkor is, amikor a józan számítás a bölcs félreállást sugallta volna. A román vajdaságok, a bolgárok és más balkáni népek, s velük együtt a keleti magyar királyság, Erdély - amely a török győzelem miatt vált le az ország testéről - az adófizetésben, a Török Porta foha- talmának elismerésében kereste a megmaradást. A magyar végvárak ezalatt hősi szembeszegülésükkel és elbukásukkal a török sereg nyugatra vonulását akadályozták. Százötven évig csatatér a történelmi Magyarország középső része; ötször olyan hosszú volt ez a magyar küzdelem, mint a harmincéves háború. Felperzselt vidékek, elvadult tájak, országnyi halál volt a magyar bajnokok önfeláldozásának végső összege. Trianon valahová oda visz vissza. 85
