Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Borcsa János: Modern és posztmodern között (Észrevételek Méliusz József késői prózáját olvasva)
tot segítők. Az inkvizíciót segítők. A Gépéút segítők. A Moszkvát segítők. Kurkó nem úgy. A pincéből kierőszakolta, hogy Teohari Georgescu elé jusson. A belügyminiszter elé. Fent. Az egyik emeleten. A kihallgató szobák fólöttin. Vagy alattin. A szemébe vágta: »Te is ott fogsz ülni, ahol mi!» A miniszter elvtárs kirúgta. Le merjük írni: M. sem úgy, mint a Pártot támogatók. Le kell írnunk! Ha ezért lekopik is M.-et. Ha s... be is rúgják. Eleget rúgták fenéken. Még bírja. Végig. Zsilava megedzette. Nem szerecsen-mosdatás ez! Le kell írni az igazat. A nem hős M.-ről. A nem vezérről. Más úgyse írja le. Nem tudja. Nem? Egész művet átfogó belső beszéd és vita kivetítése a Tranzit kávéház, míg „kis elbeszélések” egyszeri sorozata, halmaza a Zsilava-regény. Látomásként elvenedik meg az írói alapgondolat itt, epizódok során idéződik fel amott. Előbbiben a fikció tágas övezeteit fogja be a szerző, utóbbi meg a pőre realitás „direktben”,s az emlékezés mozaikkockái sugallják ugyanazon nyugtalanító gondolatot. Meg a jelent idéző képek, tények. íme, kettő ezek közül, a mű megírása külső, zavaros idejét megörökítendő: 1. „A szomszédban őrjöngve ugatnak az esztendeje, másfél esztendeje ide menekített szekuritáté kutyák. Vauvau! Vauvauvau! A Zsilava-tévéfilmben láttam fajtestvéreiket. Szakasztott vérebek. Vauvau. Vauvauvau. Megszimatolták, miket írunk itt összevissza. Visszavihetnék már őkelméket. Unom a zsilavitiszt.”; 2. „Zsilava... Bukarest 1991 szeptember? Odakint őrült lövöldözés. A bányászok. A kapunk előtt kettőt golyó talált. Elvitték őket. Bum. Bum. Bum. Könnygáz lövedékek dörgése? Puskalövések. Ajtót ablakot bezárni! Éjszaka, Bukarest, 1991. szeptember ?-án. Csütörtök.” Keserű kiábrándultság fogja el a poklokat egykor megjárt visszaemlékezőt: „Tömegtragédiák? Ugyan! Kelet rohanvást nyugatosodik. Demokratizálódik. Sajtószabadság. Ihajda, csuhajda! Zsilava! Egymást nyírás. A koponya pőre csontjáig. Az agyvelő sárcsomójáig. Ihajda, csuhajda! Zsilava!... Sejtett fejlettnyugatdemokrá- cia... CIA... Szemkitörlés... Észkitörlés... Zsilava. Zsilava. Ilava. Lava. Ava. - Na?...” Összeomlik a hit, erőre kap a Nihil: „A semmi a végső valóság.” (5. tárca) Ezt a szemléletet és életérzést csak elmélyíti az a nyelvi játék, amelynek értelmében demokrácia és CIA fogalmai válnak egyenértékűvé, vagy amikor a Zsilava tulajdonnév betűinek fokozatos „elmorzsolása” nyomán a láva (lava) képzete idéződik fel az olvasókban. Olyan következtetések ezek, amelyekhez fogalmi nyelven már alig lehet hozzáfűzni bármit is, egyedüli lehetőség talán a „Na?” kérdés mint gesztus értékű nyelvi megnyilvánulás. A kétely és teljes kiábrándultság csak akkor fuggesztődik fel, amikor az eljövendő nemzedékek lehetőségeiről elmélkedik a szerző, illetve amikor feléjük fordul felhívással: „A fiatalok a tiszták. Istenem, mennyi ifjú tehetség! Milyen mások. Vigyázzatok magatokra!” - írja a sorozat bevezetőjében, majd egy következő tárcában, az 5.-ben teljes bizalmát fejezi ki irántuk: „Ti, fiatalok! Cselekedjetek! Cselekedjétek, amit mi, kivénültek meg a holtak már nem tudnak. Édes anyanyelvűnkért! Fennm- radásáért! Nemzetrészünkért.” Intés és hagyatkozás összegeződik ezekben a szavakban. Hívó- és vezérszó a román Jilava-bó\ magyarított Zsilava. Emlékeket előhívó, múltat - személyeset és történelmit - idéző szókép, de magában foglalja a zavaros jelent is. A mindenkori önkényt. A hatalmi terrort egyének, népek és közösségek felszámolására. Vezérszóként vonul végig az egész művön, és mint hívószó, kimondá- sa-leírása nyomán idéződnek fel az egyes „kis elbeszélések”. Amit a sorozat 11. tárcája is kitűnően példáz. Mintaképe a teljes műnek. Csepp a tengerben. A Zsilava hívószóra egy epizódot idéz fel az elbeszélő: fogolytársa alakját, Pakocs Károly tisztelendő atyát (a Tranzit kávéház „nagy elbeszélésében” püspökként jelenik meg!) cellatársával, egy megtért román költővel a Biblia tanításairól, bűnről, szeretetről, 72
