Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Németh István: Hét seb

re olvasták: komoly kihágást követett el, mert olyan név mögé rejtőzködik, ami nem létezik; legalábbis az ő számára nem. — Úgy rám ijesztettek, hogy azt mondtam: tudtommal ugyan én Ürge Pál va­gyok, mert Ürge volt minden ősöm, de ha ez maguknak nem tetszik, legyen az, aki sohasem voltam. Két és fél hónapi kilincselésbe került a „visszakeresztelkedése”. Az okmány­bélyegek árát nem számítva. — De meghagytam - mondja somolyogva —, hogy a fejfámra a rendes nevemet véssék! Hagy egye a szar a szemüket... Nevezzük pislákoló identitástudatnak? Ki lát bele Ürge Pál megfélemlített, megalázott szívébe... Tér-avató Sütő András naplóját olvasom, a Ceausescu rémuralmát ecsetelve gyakran emlegeti az abszurd drámák szerzőit: amit ők a színpadra vittek, dajkamese volt ahhoz képest, amit a román diktátor társadalma a mindennapi életben pro­dukált. Mert sokszor a drámaírók, a legkiválóbbak se tudnak olyan abszurd, el­képesztő, hajmeresztő, nem evilági helyzeteket, szituációkat megálmodni, „el­őre vetíteni”, mint amilyenre a valóság képes. A drámaírók érdeme, hogy megsejtik, látomásaikban előrevetítik, talán figyelmeztetésként, az elképesztő jövendőt. A hét elején jómagam is egy abszurd dráma szereplője, szenvedő alanya vol­tam. Persze rájöttem már jóideje, hogy nem csupán ez egyszer fordult elő ez ve­lem; születésünktől fogva egy tömegdráma szereplői vagyunk. Amióta tudjuk: megszülettünk, de világrajövetelünkért nagy árat kell fizetnünk. Külön drámai feszültséget teremt vagy teremthet földi életünkben az a tény, hogy nem jól vá­lasztottuk meg a szülőföldünket. Vagy már a szüleinket sem? Számtalan baj, csapás érheti az embert az életben, azokat eggyel több, akik kisebbséginek születnek. Mi ezt a nemkívánatos állapotunkat előnyünkre pró­báltuk fordítani, vámot szerettünk volna szedni állandó megsarcoltatásunkból. Nem mindig sikerült. Lám, még Fehér Ferencnek sem. Sokszor beszélgettem vele arról, hogy azon a szép ívelésű hídon, amelyen dü­börgő tankok helyett testvéries eszmék áramlanak, a szellemnek eme két par­tot összekötő hídján ha nem jön létre természetes módon a kétirányú közleke­dés, a híd végül is önsúlyától, még inkább az állandó egyirányú „közlekedéstől” összeomlik. Fehér Ferenc jeles költőtársaival együtt számtalanszor átkelt ezen a hídon. Szembejövő baráttal viszont alig találkozott. Most se igen hallottam, hogy a Róla elnevezett újvidéki terecske névtáblájá­nak többszöri, s immár véglegesnek tűnő leverése után szellemi testvérei a híd túlsó oldalán felemelték volna tiltakozó szavukat. A meggyalázott névtáblát (Trg Ferenca Fehera) egy kora reggelen valaki fel­emelte a földről, és mint valami haszontalan régiséget, eljuttatta a gyűjtők or­szágos vezérlő tábornokához, Bada Pistához. Ha már a Fehér Ferenc Könyvba­rátok Körének is ő a vezérlő tábornoka. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom