Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Süli András centenáriumára - Bánszky Pál: Algyői körmenet
kor a térbeliség és az egyes motívumok arányának viszonyában is egyenetlenség jelentkezik. Az Algyői vasútállomás (1936) c. kép előterének a bal alsó negyedében álló nőalak többszöröse a vele egy síkban és közvetlenül mellette ábrázolt kocsinak. Süli kompozíciói látszólag esetlegesek, például szoba, illetve templombelsői, továbbá vonatszerelvényei befejezetlennek tűnő „valóságkivágatok”, hiszen félbevágott ágyak, vagonok, stb. kerültek ábrázolásra a festményein. Kellően kiemelésre kerül azonban a képnek az alkotó által legfontosabbnak tartott része. Az Algyői körmenet c. festménynél pl. a zászlók méretéhez igazítja a „gré- cosan nyújtott” hosszabb alsótestű embereket. A festmény központjába kerül a Parasztember megy a tanyára c. képen az előtérben lépkedő vőfély, a lovasszánkón ülő emberek, a templombelsőkben az oltárok, a hagyományos szobákban a terített asztal. (A család ebédel, Néném szobájának berendezése...) Legtöbbször a képcím a hordozója annak, amit az alkotó a festményen igazán fontosnak tart. (Pl. Halászok és vadászok a Tiszaparton, Faúsztatók a Tiszán, Csónakok és autók) A címadás tekintetében Süli némelykor találkozik a francia Vámos-Rosseau hasonló kifejező eszközével, amikor a verbalitást segítségül hívja a vizuális látvány bővebb megmagyarázására. Ilyen címeket ad például Süli András: Édesanyám, amint a konyhában krumplit hámoz, Sógornőm szobája reggel, takarítás közben cicákkal, Néném szobájának berendezése, kalapom a vetett ágyon, Dél-macedónai erdőrészlet, valamely község mellett elvonuló fenyvesekkel. Szinte minden képén saját környezetét, faluját festi, a vasútállomást, sógornője, illetve nénje szobáját, az algyői templombelsőt és körmenetet, továbbá az Algyői gyalogátkelő kisrévet, az Algyői állami őrházat, a Baromfiudvart, valamint a Tiszát hajókkal és tutajokkal. Környezetében találkozhatott egy tájképet ábrázoló vázával, így csendéleteit, - mint egyik képtípusát — visszatérően ebben az iparművészeti jellegű vázában festi, amelyen jelen van egy miniatűr tájkép is. Vékony ecsetheggyel, részletező műgonddal festi környezetét, az élményei által hitelesített világot. „Színérzéke tiszta, mint az abszolút hallással bíró embereké... A színek, amelyek kontrasztjaikkal, tisztaságukkal erős érzelmi hatást játszanak minden Süli képen, amelyeket keveretlen frissességükben, a gombfesték eleve adott matériája által adott lehetőségeket tiszteletben tartva úgy használ, mint kosárfonó a vesszőket, falusi fazekas a környéken fellelhető agyagot, a színek helyenként már árnyalatokban, tónusértékekben is megjelennek, ugyanakkor nem borítják fel az egész kép gondosan mérlegelt formai és tartalmi egyensúlyát.”15 Ragyogó, tiszta színei keve- retlenek. Ezek is stilizáló, összegző hatást érnek el, amikor a részletek a színek mögé rejtőznek. Dekorativitásuk rokonságot mutat a népművészet kolorizmusával, de annál személyesebb jegyeket hordoznak és érzelmileg telítettebbek. Süli András a felnőtt ember tárgyilagos megfigyelésével közvetít egy kultúrát (kollektivet és személyeset), kifejezésmódja ugyanakkor közel áll a gyermekvilághoz is. A játszó gyermek boldog önfeledségével és megszállottságával festett, utat engedve az ösztönös vizuális kitárulkozásnak és a felnőtt ember tudatos valóságmegfigyeléseinek. Képein nyoma sincs a mesterkéltségnek valamiféle festői rafinériának. Nem holmi kialakult stílusnak, hanem saját tapasztalatainak és természetének engedelmeskedik. Alkotó ösztöne és szemlélete a népművészet és a gyermekművészet mellett öntudatosan rokonságba kerül a perzsa szőnyegszövők, a japán selyem-, a bizánci ikonfestők szellemi örökségével, valamint a századforduló modern művészeivel is. Az „őstehetségek” által képviselt sajátos „paraszt-realiz15 Uo. 31. p. 93
