Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Sándor Iván: Az új világkorszak és az értelmezés válaszútjai

talán nem önkényes a sémák és a kvázi képek dominanciáját felismerni. Ez azt mutatja, hogy az emberi szellem és az emberi élet kereteit meghatározó legkülönbözőbbformációk közötti dialógus is változáson megy át. A politikai eszmetanok kifáradásainak, hatástalanságainak, zsákutcáinak következményeként egyre jobban érezzük annak a szükségletét, hogy a szellem azt a kulturális-mű- vészi elemet aktivizálja magában, amelynek potenciáljával, miután megszabadult attól az illúziótól, hogy a merre?, hogyan?, mi végre? kérdéseire válaszolhat, feltegye a mi is?, a milyen is?, a miért is? kérdéseit. Az új civilizációs korszak homo politicusainak küzdelmeiből ma a világfolyamatok megértésére alkalmatlan buzgó koordinátorok, illetve a gyűlölet, a demagógia hatalommániás kisdiktátorai harcainak vagyunk tanúi. Rendkívül kérdéses, hogy felnő-e egy olyan elit, amely érvényesíteni tudja a belátás, a megértés, a lényegre törés, a türelem technikáival az érdekek kompromisszumos biztosítását. Legyünk ebben is illúzió nélküliek. Különben hiábavaló minden igyekezet, amely a korszak alapjai felé orientálódik. A párbeszéd a szellem és a világ hatalmi elitjei között az értelmező vesztes és a néma győztes dialógusa lesz. Olyan párbeszéd ez, amelyben az egyik mindig felülkerekedik, mert van, a másik mindig alulmarad, mert szellemi. Ám mégis ő tudja, hogy az, ami van, az „mi, és milyen?”, miért gólyán, amilyen?”. És ezt elmondja. Korszakról korszakra mást és másképpen, így valójában maga alakítja ki a maga számára azt a Helyet, amit egy-egy korszak értelmezési kereteinek nevezünk. Az pedig, amit elmond, hozzátartozik az élethez. Megismerhetjük belőle annak a természetét,amit „az a másik” megvalósít, miközben még arra is törekszik - aminek az értelmező szellem ellenszegül -, hogy eltakarja előlünk a saját sorsunkat.

12