Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Varga Zoltán: Párhuzamok találkozása (Visszapillantás két nagyregény optikájával)
Jobb híján mindkét regény esetében holmi „tanulságaként csak, olyan valamiként, amiből gyakorlatilag senki sem tanul. Más síkra áttevődve, esztétikummá átlényegültén. Hozzám hasonlóan késztetve némelyeket vizsgálódó meditálásra. Félő talán, hogy némi egyenlőtlenség, aránykibillenés kíséretében. Figyelembe véve, hogy A tulajdonságok nélküli ember megkésett elolvasása késztetett A varázshegyet is évtizedek után újraolvasni, úgyhogy ez tette végül is a kettő közül az utóbbit behatóbban „feldolgozottá”. Mivel a Musil-műben való ismételt tallózgatás mindenképpen csak részben ellensúlyozhatja ezt, úgyhogy ezért is, meg persze Mann művének áttekinthetőbb világa miatt is, jobb, ha az alábbi összevetésekhez ez lesz a kiindulópont. „Térbelileg”, illetve „társadalmi behatároltság” dolgában is egyaránt kínálva fel mindjár a „csúcs” fogalmát. Nem amiért a Berghof hegycsúcsok közelében van, még kevésbé amiért mindkettő minőségileg is „csúcsregény”, hanem amiért mindkettő szereplői jobbára a felsőbb rétegek képviselői, részben „csúcsértelmiségiek” is egyúttal. A davosi gyógyintézmény „osztályon felüli” mivoltából adódóan is, azzal együtt, hogy annak funkcionális elszigeteltsége teszi magát a cselekményt is főleg belül végbemenővé, elsősorban „szellemi történéssé” formálva. A „fentiek” egészének is sajátosan autonóm jelleget adományozva, a sokfelől ideérkező és eltérő származású-nemzetiségű ápoltakból valóságos mini-Európát alakítva ki, „cseppben a tenger”-szerű vízmintát, közegétől elszakított varázsbuborékot - mindaddig, amíg a lenti robbanás rezgéshullámai szét nem pattantják. Amely világ behatároltsága ellenére, sőt ebből fakadóan lesz tágas is egyben, látszólag nemzetközibb és általánosabb érvényű Musil földrajzilag körülhatároltabb világánál, amely a maga nemében szintén a „csúcsot” jelenti. Szociálisan és kultúrálisan is, hiszen itt a Monarchia, illetve a korabeli Bécs „krémje” tárul elénk, úgy a társadalmi, mint a szellemi elit, sőt a szűkebb értelemben vett hatalmi is, mindennapinak aligha mondható alapképlet révén kibontva. Hiszen a felsőbb sugallatra Diotima asszony szalonjában 1913-14- ben szabályos időközökben egybegyűlő társaság nem kisebb dologról értekezik, mint amilyen a „békecsászár”-ként emlegetett Ferenc József trónralépése hetvenedik évfordulójának méltó megünneplése. Ami felett az író mintha csak cinkosan hunyorítana össze olvasójával: azzal, aki hozzá hasonlóan jól tudja, hogy a tervezett jublieum idején nem csupán az uralkodó nem lesz már az élők sorában, hanem az általa (talán csakugyan nehéz szívvel) háborúba vitt Ausztria-Magyarország is agonizál már, visszafordíthatatlanul átköltözni készül a történelembe, illetve az önnön méretein túlnövő óriásregény oldalain változni át Kákániává. Nemcsak nagyszerű regénytávlatot alapozva meg eképpen, hanem azt a „bécsibb”, „monarchiásabb”, „közép-európaibb” színteret és légkört is, ami egy szabályszerűbb regényíró és hozzá idomuló olvasója számára meghatározott mozgásteret is jelentett volna, „népszerűbb” kifutási lehetőséget is egyúttal. Am ezen a kereten a minden asszociációs lehetőséget megragadó és mindent végiggondoló, „racionális misztikus” Musil voltaképpen túldagad, túl azon a monarchia-centrikusságon, amit Kákánia jelenthetne, s jelent is végeredményben. Még ha évtizedes alakulása során módosuló és befejezetlenségbe torkolló hatalmas egész részeként létezhet csak. Kevesebbként és többként is annál, mint amilyenné „normális” regény esetében lehetett volna. De hát alkotója jóvoltából talán mégis jó, hogy ilyen lett. „Időbeliségét” tekintve A varázshegyével ellentétes képet mutatva. Mivel az utóbbinak az idő nem csupán közege, de tárgya, sőt ismételt elmélkedések témája is egyúttal. Módosult szubjektív megélés folytán mindenekelőtt a „fenti” világ „paraméterei” közepette, amiért múlása észrevétlenebbé válhat, látszólagos lassúsága ellenére felgyorsulóvá. Eme cseppfolyósság révén magára a „regényidőre” is kihatva, mondanivalójának elfogadható határok között tartását is lehetővé téve a 71
