Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Slobodan Šnajder: Horvát Faust (dráma - Csordás Gábor fordítása)
ez itt az ő leghűbb szolgája, ám én úgy látom, zavart a lelke. Avagy Atyja és Megváltója máris átengedte nekem? Meghajlik. Megtudhatnám, kihez van szerencsém? FAUST: Foglalkozásomra és állandó lakhelyemre gondol? MEFISZTÓ: Nem úgy, hanem hogy keble hogy liheg. FAUST: Afféle fehér szláv mezőnek érzem magam, amelyből még kihajthat valami. MEFISZTÓ: Ez a halandó faj örök optimista. FAUST: Ám most még kevésbé tudom, ki és mi vagyok, mint korábban. Mi bizonyosnak tűnt, az most kérdésesnek látszik. Mit jelent horvátnak lenni Európa Nagypéntekjén, ha embernek lenni olyan keveset? Moraj az első sorban. Némelyek nem hallották jól. FAUST: Hol vagyok most? Életem felén? A tornácon, tétován, hideg huzatban. Vezess ki gyorsan, pokoli társam! Én nem fogok megfordulni. MEFISZTÓ: Az nem olyan könnyű. Az ördöggel kötött alkut vér pecsétli. FAUST: Nesze a vér, igyál, amennyi kell! MEFISZTÓ: Tartanom kell az árat, olyant fogsz látni, amit halandó még soha. FAUST: Erre sóvárgok, az életet mutasd nekem. Mostanig minden árnyék volt csupán: álom egy Színházban, ahol valótlan minden, s ahol még senki nem halt meg soha. De nem is élt. MEFISZTÓ: Csak lassan, lassan. Látom, forrófejű vagy. FAUST: Gyerünk, el innen! Ki időznék tovább e kínveremben? Sötétség. 16. 2. A Kert díszlete, középütt a rézággyal. Faust, Margit német népi viseletben. FAUST: Ki vagy, szép gyermek? Nem láttalak a színiiskolában. A neved sem valódi. MARGIT: És maga kicsoda, uram? MEFISZTÓ háttal ül nekik egy bokor mögött, hatalmas orgonaággal: Rajta, rajta! Ez a leányzó gyengén van eleresztve, vagyis az övéi szívesen eleresztenék. Ugyanannak az erőnek részei vagytok! Minek ez a huzavona? Margit és Faust fellépnek az ágyra. Sötétség. 16. 3. MARGIT: Afféle mezőnek érzem magam, amelyből még kihajthat valami. FAUST: Én pedig olyan mezőnek, amelyből, úgy látszik, már semmi sem fog kihajtani. Margit elvesz egy párnát az ágyról, és a szoknyája alá gyűri. FAUST: Én Istenem, ismered útjainkat. MARGIT: Mit tettünk, hogy ez a has így tele lett gyerekkel? Ni, mozog! Faust Gréti hasára hajtja a fejét. FAUST: Energikus teremtés. MEFISZTÓ, oldalról: Még egy nyomorult. Mily nyomorúságos az emberi nem! MARGIT: Menj most, Henrikem. Városunk kicsi, tele van gyűlölettel. Bitót emelnek mindenütt, jó dolguk van a gyilkosoknak. Jaj nekem. . . Nem akarom, hogy itt találjanak. FAUST: Margit! MARGIT: Elég az ömlengésből! Sok szem kíséri utadat, de mindegyik megbízható. Egy revolvert ad neki. Faust elhagyja a kertet. Margit integetve eltűnik a sötétben. MARGIT: Henrik! Ó Henrik! Isten óvjon titkos ösvényeden! 16. 4. A Kert kijáratánál Faustot Mefisztó várja. FAUST: Háltam vele, és nem tudtam, ki ő. Gyereket csináltam neki, de a nevét se tudom. Miféle emberi állapot ez? MEFISZTÓ: Másféle, jóuram. Az ördögtől nem szokás ilyesmit kérdezni. De hidd el: nekem is nehezemre esik látni az emberi fajt. Grétit még ma éjjel erős őrizet mellett elvezetik. FAUST: Mit beszélsz? MEFISZTÓ: Hallottad. FAUST: Vezess hozzá! MEFISZTÓ: Ezt még az ördög sem teheti meg. De egyet mondok: ha nem mégy el ma éjszaka, akkor hiába vitték el őt! FAUST: Margitom! MEFISZTÓ: Elmégy, s nem térsz vissza, hacsak nem fehér lovon. Faust a padlón kuporog, mint nyílvessző a megfeszített íj idegén. 30
