Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Slobodan Šnajder: Horvát Faust (dráma - Csordás Gábor fordítása)
MEFISZTÓ: Ha már muszáj. . . A király az király. MINDENES: Na de urak, itt.. . MEFISZTÓ: Kérem, Lipovscak, ne ellenkezzék; a színjátszás komoly dolog. Legyen a királyunk, kedves Lipovscak kolléga, mert ez (Africra mutat) borzasztó tud lenni, ha rájön a dili. Király lesz, nem ez a legrosz- szabb, ami megeshet magával, a nép hűséges, amennyire lehet. Afric kigöngyöl egy pergamentekercsként összecsavart újságot. MEFISZTÓ: Térdre, ó vajda! A kocsmában zsibongás támad: HANGOK: A király, ni, a horvát király! BEDNJANEC KOCSMÁROS, a kötényével törli a könnyeit: Hogy ezt megértem! FAUST: Az összes gót törzsek nemzetgyűlése az ősi gót törvények szerint tudomásul veszi, hogy felséged, Spoleto hercege, a sza- vojai ház nemes sarja és a nagy III. Viktor Emánuel vér szerinti rokona Isten akaratából és a Szentszék akaratából felszenteltetik. . . VENDÉG: Most kell sírni? MEFISZTÓ: felszenteltetik és fólkenetik emez szép hölgyek és a horvát törzsek zsupánjai színe előtt.. . FAUST: És a nagy gót törzsfonökök. . . (Néhány vendég abroszt terít magára. Mások seprűt ragadnak kopja gyanánt, a fazékkorona már ott áll egy zsúrasztalon a pisz- kafa-jogarral együtt.) ... és drága germán vendégeink és a kemény rómaiak színe előtt, mint mondám, fólszenteltetvén és fólkenetvén a mai napon, drága hercegünk, reménységünk és Hajnalcsillagunk, Horvátok Királya lettél s új lapot nyitottál életed könyvében ezáltal! A fejébe nyomja a fazekat, kezébe a piszkafát, amelynek végére közben valaki egy almát tűzött. A kocsmáros megrázza a csengettyűt, amivel rendesen az ebéd elkészültét szokta jelezni. Mindenki letérdel. A hölgyek a könnyüket törölgetik. A férfiak kemény és határozott képet vágnak. Mefisztó csapra üt egy hordót, és nemlétező bort tölt a poharakba. FAUST: És most egy kis habzó honszerelmet! Az ősi szokások szerint! Mindenki felemeli üres poharát. HANGOK: Ah, ah, minő ördögi itóka! Isten ilyent még nem látott! Ez a fekete ördög műve lehet csak! FAUST: Komolyan mondom néktek: ahány csepp, annyi év. És eggyel sem több! Belép az Főrendező. Elámul. FŐRENDEZŐ: Miféle előadás ez? MINDENES: Psszt! Az úrnak előadni tetszik. Veszedelmes, amikor rájön a dili. Együt főzték ki eztet... Néhány szót súg még neki, és a Főrendező legott letérdel. FŐRENDEZŐ: Tudtam én, kedves Lipovscak kolléga, hogy magában rejtett erők szunnyadoznak! MINDENES, kétségbeesetten: Már maga is! Maga is! FŐRENDEZŐ: De hogy király lett, az legmerészebb reményeimet is felülmúlja. MINDENES: Maga is ezekkel tart... FŐRENDEZŐ: Amint a táviratról értesültem, felség, azonnal idesiettem, hogy le ne késsem a bevonulást. FAUST: Nagyon helyes. A hatalmas Croatia Magna egészen a drinai végekig most már felséged apostoli jogara alatt áll, ám mi- nekelőtte kezdetét vehetné a koronázási menet, ősi gót szokás szerint illenék megvendégelni az egybegyűlteket. Mézsört és hársfateát a vendégeknek! HANGOK: Úgy van! FAUST: Most jön az adományozás. A mi kedves Dalmáciánk felséged királyi rokona, Viki Emánuel apostoli felség jogara alá kerül (Faust felvesz egy szegetlen kenyeret, és félrerakja.) és vele együtt napsütötte bortermő szigeteink. (Különböző formájú péksüteményeket tesz a kenyér mellé.) VENDÉG: Grazie, grazié tante... milyen egy kedvesz nép maguk! FAUST: Most pedig méltóztassék megenni vagy a disznóknak vetni, tetszés szerint! VENDÉG: Grazie. Maguk gótok, maguk. . . come se dice?. . . korvátok. . . jobbak a mi népünknél, mi szoha nem cinálnánk ilyet. FAUST: Most pedig induljon a menet a székesegyházhoz! (Lipovscak elindul az abroszokkal felpalásto- zott és seprű-kopjákat meresztő vendégek sorfala között. Néhányon üres poharukat emelik rá, mindenki rettenthetetlenül illír. A hölgyek meghajolnak. A pápai legátus, Rakusevszki kardinális egy sótartóval hányja a keresztet.) MINDENES: A Vezér aszongya, eemút az idő, amikó a horvát nemzet tárgy vót. Most ő a gazda, és a többiek az ő tárgya. 25
