Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Füzi László: Búcsú Várszegi Lajostól
Búcsú Várszegi Lajostól 1995. december 10-én, negyvenhárom éves korában meghalt Várszegi Lajos, a Katona József Megyei Könyvtár könyvtárosa, folyóiratunk éves tartalommutatóinak összeállítója, munkatársunk és barátunk. Munkája olyan volt, mint minden könyvtárosé: csendben, szinte a háttérbe húzódva adott rengeteg tanácsot, ötletet, megszámolni is nehéz lenne, hogy hány fiatalt, olvasót, érdeklődőt és kutatót segített. Sokak szemében - így az enyémben is - Várszegi Lajos volt maga a Könyvtár - hozzá fordultunk segítségért, ha a munkában elakadtunk, ha gyorsan egy könyvre, egy tanulmányra, ha egy fénymásolatra lett volna szükségünk. S Lajos mindig megkereste azt, amit kértünk, ha másképpen nem, akkor „könyvtárközivel” - de a keresett cikk, tanulmány mindig a kezünkbe került. Senki nem fogja összeállítani azoknak a könyveknek és tanulmányoknak a listáját, amelyek Várszegi Lajos közvetlen segítségével születtek meg. A lista helyett azonban adottak maguk a munkák, s ezekben őrződik Várszegi Lajos munkálkodása is. A könyvtárosok általában csendes, visszahúzódó emberek, Várszegi Lajos különösképpen az volt, hírért, rangért soha nem állt sorba - viszont ismerte a zegzugos könyvtár összes titkát, s örült, ha segíthetett. Egy délután, röviddel Kecskemétre kerülésem után, amikor még nem ismertem személyesen, beültem a könyvtár olvasótermébe, s ott ülve vettem észre, hogy szinte mindenki őt keresi. Rövid idő után magam is hozzáfordultam, így kezdődött el barátságunk. Rejtőzködő alkat volt, magáról, gondjairól, bajairól soha nem beszélt, s a tudásáról sem: az akkor derült ki, amikor az ember keresett valamit, vagy utána akart járni valaminek. Betegségéről sem beszélt soha, ahogy sorsának nehézségeiről sem, hagyta, hogy mi aggassuk rá a bajainkat. S tette mindezt valami titokzatosan ironikus derűvel, állandó mosolygással, kiegyensúlyozottsággal. Sokat tudott, s nemcsak a könyvekről, hanem azokról is, akik a könyveket keresték, mert a magánélet gondjait, s az alkotómunka sikereit sokan vitatták meg vele. Talán éppen ez a tudás tette megértővé köznapi életünk esendőségei iránt. Emlékezetem szerint a Forrás egyetlen rendezvényére sem jött el, mégis tudtam róla, hogy ő az egyik legőszintébb támogatónk: észrevette, gyűjtötte a Forrásra való hivatkozásokat, szólt, jelezte, ha megjelent egy-egy írásunk, s az adatok között rögzítette mindazt, amit megtalált... Évek óta Várszegi Lajos készítette el folyóiratunk évi tartalommutatóját. Mostani számunk olvasói láthatják, hogy még az 1995. évi mutató is az ő munkája. A kórházba menetele előtti napon adta át lemezen, s betördelve, papírra nyomtatva is. A szerkesztőségbejött, de az utcán találkoztunk. Akkor éreztem meg igazán, hogy mennyire beteg, s tudatosult előttem, hogy a műtét és a kórházi kezelés sem segíthet rajta. Nehéz volt elbúcsúzni tőle, mert tudtam, hogy a búcsúzás immáron a végső, több találkozás már nem követi. Várszegi Lajos hiányozni fog a könyvtárból, a hamarosan elkészülő új könyvtárból is, ahol munkájához megfelelő hátteret találhatott volna, hiányozni fog a Forrás körül állók táborából, és a magunk életéből is. Fűzi László te a 96
