Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Bence Erika: Nemzedéktörténetek tizenkét kockában (Apró István: Regénybrikett)
is, ha kísértenek az új veszélyek: „szólni gyáva lelkiismeretként”, „rossz álmú éjszakákként”, és „reádtekintő, rémes torz pofaként”. Péntek Imre azok közé tartozik, akik nem ringatnak illúziókat. Sejti, hogy ezután sem lesz elég, ha a magyar költő „csak” az égre tekint; lesz mit tennie közéleti költőként a jövőben is. S még egy birodalom: a lélek legbelsőbb tájairól, a létezés intim szféráiból. Legjobb pillanataiban itt is örökérvényűt mond Péntek Imre. A törvény is néma című szonettre gondolhatunk, ahol ez harmonikusan valósul meg. „Egymáshoz nőttünk elveszetten / ösz- szefonódva, mint a ágak; / törékeny-fehér gallyacska-vállad / halálig óvom, nem eresztem...” A ilyen verspillantok, meg azok, amelyekről az előbb szóltam, így, együtt jelzik: mi minden megfér egymás mellett egyetlen költői életművön belül. S innen már csak egy lépés annak fölismerése, hogy a különböző irányoknak tágabb értelemben is meg kell férniük egymás mellett. A művészetben és az életben egyaránt. (Széphalom Könyvműhely - Vörösmarty Társaság, 1995) Bakonyi István N emzedéktörténet tizenkét kockában Apró István: Regénybrikett A véletlen úgy hozta, hogy Jósé Ortega y Gasset regényelméleti nézeteit tanulmányoztam, mielőtt Apró István Regénybrikett című könyve a kezembe került volna. Aztán a regény olvasata Ortega nézeteinek valószerűségét igazolta. Mind bizonyosabbá vált, hogy ez az. Pontosabban: ez is az. Ortega fél évszázaddal ezelőtt ugyanis arról elmélkedett, hogy a regény tárgya elvesztve jelentőségét - mert az író, aki számot vet az olvasó egyre szélesedő látókörével, már nem lel felhasználható regénytémára a formának, a regényelemek elrendezettségének adja át értékhordozó szerepét. Legyen bármilyen nagy fajsúlyú is a téma, már nem elegendő egy olyan regény megírásához, mely „fenséges hatalom, létünket megsokszorozza, magányosságunktól megvált és a szabad kóborlás örömét ajándékozza”. Ortega meg is jósolja a műfaj halálát, mit egy végső, de nagy értékű műveket produkáló időszak előz meg. A filozófus nem közölte, mindez mennyi időt vesz igénybe, úgyhogy csak találgathatunk. A hanyatlás időszaka tart-e még mindig, vagy már valóban „meghalt” a regény, s amit most annak nevezünk, s azonképpen olvasunk, már egy más, új, megnevezhetetlen műfaj... S hogy miképp mutatkozik meg mindez a Regénybrikettben? Az író egy jellegzetesen kelet-európai történetet dolgoz fel, amire azt is mondhatnánk, hogy nemzedéktörténeti sablon a világnak e térségében (az egykori Jugoszlávia területén is), ahol egy - magát a világ legjobbikának kikiáltó - diktatórikus és ebből kifolyólag hazugságon alapuló társadalmi rend határozta meg az emberéletet minden vetületében, s amely így milliókat érintett - a szó legszorosabb értelmében - rettenetes. Megrázó erejű élmény szublimá- lódik itt regénytémaként, Ortegának mégis igaza van: önmagában, az író felvonultatta bravúros formai megoldások nélkül, egy igen szokványos és szimpla nemzedéktörténet kerekedhetett volna csak belőle. Tiszabácskunszentjászrévi Bódog Tihamér: ezzel a szembeütközően fiktív, sokat sejtető, egyéni életrajzi tényekre és általános érvényű jelenségekre egyaránt utaló névvel ruházta fel Apró István a harmadik regényének főhősét. E hős mélyrelátó „szemüvegén” keresztül nyerünk betekintést - ki-ki a maga egyéni tapasztalataival felvértezve - egy mára már múlt (vagy annak hitt) társadalmi rend, a szocializmus virágkorának időszakába. A tébláboló, otthontalan (a várossal, azaz Palántaváraddal nyílt szellemi küzdelmet folytató) fiatalember felnőtté válásának története által a dühöngő elkötelezettség terhelte hetvenes évek eseményei, peregnek le e- lőttünk: „Régi, szép idők! Értéke csak a pénznek volt és nem kellett semmi egyébbel (pl. nemzeti identitással, objektív történelemmel, natalitással stb.) bíbelődni... A cseresznyefák alatt felháborodva fogadtak volna mindenféle híresztelést koncepciós perekről, boszorkányüldözésekről”. TBT - mert e jelzésszerű néven szerepel a regényben - élményei, gondolatai, érzései egész nemzedékének világlátását tükrözik, mely a mind fokozottabb kiábrándultság, jö- vőtlenség felé ível. Csak a kelet-európai országok hazug elvektől és üres szólamoktól megcsömörlött fiataljai italozhatnak, szeret82
