Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Fried István: Magyarságtudományi kérdőjelek
hungarológust idézem, aki szerint a „hungarológia fogalma mind a magyar filológiát, mind az országismeretet (Landeskunde), vagyis a magyar történelmet, kultúrtörténetet, néprajzot, politológiát, gazdaságtudományt, szociológiát és földrajzot magában foglalja.” Majd rész-összegzésként állítja: „A hungarológiát, mint interdiszciplináris regionális tudományt sem Robert Graggernél, sem napjainkban nem valamiféle sajátos tudományos módszertan határozza meg, hanem egyes egyedül annak sajátos tartalma: Magyarország és a magyarság a maga összetett teljességében”. A sokfelől érkező' nézetek, a helyi adottságok általánosításában hasznosítható jellemzői végül is annak a nézetnek körüljárását sugallják, miszerint a tudo- mányköziség Némethtől hangoztatott elve mindmáig érvényesnek tetszik, a középeurópai régió jobb megismerésének elengedhetetlen feltétele a tisztázott érvényességi körrel rendelkező magyarságtudomány, továbbá: a filológiai alapozás és a nyelvoktatás lényeges része a hungarológia oktatásának, de egyrészt a hungarológia nem pusztán oktatási tevékenység, hanem tudományos, ismertteijesztő- népszerűsítő is, másrészt a magyarságtudomány összehasonlító és multikulturali- tásra utaló vonásaival csupán az európai régió, illetőleg a kelet-közép-európai, közép-európai „szubrégió” alakító részeként fogható föl. Ezzel is visszataláltunk Németh László feladatokat kijelölő dolgozatához. Az 1930-as esztendők közepén egy folyóirat dokumentálta a megnövekedett érdeklődést a magyarságtudomány iránt. A folyóirat hamarosan letért a Németh kijelölte úttól, nem is volt hosszú életű. Ma ismét időszerűvé, újragondolandóvá lett a diszciplína, egyetemi tanszékek, kutatóhelyek, kulturális intézetek, szervezetek, egyesülések munkálkodnak azon, hogy minél szélesebb körben, minél többrétűén legyen a magyarság múltbeli-jelenkori élete, kultúrája vitatéma, érdeklődéssel fogadott tárgy, idehaza meg az önismeretre késztető tudományszak. Nem utolsósorban szüntelen megújuló, ám a múlttól ihletett diszciplína, hogy homályos karakterizálgatás helyett megbízhatóbb magyarságkép kirajzolódásához segítsen. Felhasznált irodalom Németh László: A magyarságtudomány feladatai. Magyarságtudomány 1935. 2-13. Grezsa Ferenc: Németh László Tanú-korszaka. Budapest 1990. Hungarológia 5. Érték és értékrend az egyetemes magyar irodalomban. Szerk.: Cseke Péter. Budapest 1994. Hungarológia 7. Budapest 1995. Hungarologische Beitraege. Szerk.: Tuomo Lahdelma, Maticsák Sándor. Univeersitaet Jyveskyl 1995. Cs. Gyimesi Éva: Két kultúra peremvidékén. Tudomány és egyetem a kisebbségi létben. Szeged 1995. Rákos Péter: A hungarológia felsőfokú oktatása. In: Az irodalom igaza. Bratislava 1987. 68- 80. Nyelvünk és kultúránk 89-90. 1994. január-június Hamvas Béla: Híg-magyar, jött-magyar és mély-magyar. Katholikus Szemle 1939. 609-614. Ugyanő: Kultúrmorfológia. Protestáns Szemle 1935. 279-286. Demény János:,Aranykor és farkasfogak”. Jelenkor 1981. 1003-1009. Fried István: Kelet- és Közép-Európa között. Budapest 1986. Ugyanő: A magyar komparatisztika a két világháború között. In: Az irodalomértés horizontjai. Párbeszéd irodalomtudományunk modem hagyományával. Szerk.: Kabdebó Lóránt és Kulcsár Szabó Ernő. Pécs 1995. 114-141. 72
