Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Orosz László: Jókai és Kecskemét

népies mulatság még az én diákkoromban is divatozott Kecskeméten. ” A pusztai párbaj azonban nem kecskeméti élményből, hanem 1889 májusi, A Hortobágy című útirajzában megörökített látogatása nyomán került a Sárga rózsá-ba. E kisregény kritikai kiadásának jegyzetében Sándor István a következő magyarázatát adja a kecskeméti meg a hortobágyi említés kettősségének: a Kecskemétre vonatkozó

közlés általánosságban emlékezik meg a »meseszámba menő«, tehát nyilván sokat emlegetett pusztai párbajokról, a hortobágyi adat pedig e párbajok egyik meghatározott módját, a botpárbajt emeli ki a sok közül.” Kissé erőltetettnek érzem a magyarázatot. Azt hiszem, inkább arról lehet szó, hogy Jókai emlékezetében gyakran egymásra vetülnek, egybeolvadnak különféle helyeken és időkben szerzett élmények. Az alföldi tájhoz kötődők közt időbeli elsőségük miatt is kiemelkedő hely juthat a kecskemétieknek. Joggal föltételezhetjük, hogy valahányszor homokbuckás Duna-Tisza közi agy árvíz látogatta, mocsaras Tisza melléki tájat, ütött-kopott csárdát, poros vagy sáros mezővárosi utcát fest, valahányszor betyárt, pandúrt, pásztorembert, tanyásgazdát ábrázol, ízes népi mondással él, mindig gyanakodhatunk a kecskeméti diákévek színes és gazdag élményvilágára. Hasonlóképpen hihetjük, hogy kecskeméti élmények színezik a debreceni kollégium diákjairól rajzolt képeit is. Föltűnő a hasonlóság a Hétköznapok cantus praesese és A kiskirályok debreceni kollégiumi kórusvezetője között (a Ne tartsd erre és a Mitugrász című fejezetekben). Ha Jenőy Kálmán nem kecskeméti is, kecskeméti volt egyik mintája, Katona József, s nem lehetetlen, hogy krónikaíró társai egyikének vagy másikának mintáját Jókai kecskeméti diáktársai között kereshetjük, Csuka Feriét például a kürtön játszó Gyenes Paliban. A béka című novella, mint Szappanos Jolán bugaci krónikájában14 olvashatjuk, valóságos történeten alapul: a lótolvaj betyár, Gavallér Jóska árváját bugaci pásztorok közköltségen neveltették a Fehértói csárdában.

Több novella- és regényalakjának kecskeméti mintájáról beszélt Jókai az 1870-es, 80-as években őt többször fölkereső fiatal kecskeméti jogásznak, Horváth Jánosnak.15 így arról, hogy Bíró uram ítélete című novellájában a főszereplőt kecskeméti házigazdájáról, Gyenes Mihályról mintázta, a kurta kutya-boglyas kakas pör is kecskeméti mendemonda volt. Az Eppur si muove Sátory Lőrince is, a Sonkolyi Gergely címszereplője is a kecskeméti Bánó Lajos vonásait viseli: „az a karvaly orr, azok a villogó szemek, az a veszedelmesen fólcsavart bajusz”, és „úgy káromkodni talán senki sem tudott”. Említette Jókai azt is, hogy a Mire megvénülünk gonosz képmutatója, Sárvölgyi kecskeméti alak, megmondta a nevét is, de Horváth tapintatosan elhallgatta. Egyébként Sárvölgyinek halványabban megrajzolt előképe a Hétközna- pok-ban Gyékény Márton, „a legkegyesebb külszínű farizeus”. Célzott Jókai arra is, hogy első regényében két kecskeméti család akkoriban készülő, de csak később ki- teljesedett tragédiája is benne foglaltatik. Arról ugyan nem ejtett szót, de valószínűsíthető, hogy a Mire megvénülünk Áronffy családjáéhoz hasonló végzet nehezedett a korábban már említett kecskeméti Sárközyekre: egyikük 1794-ben állítólag Martinovics Litterae ad imperatorem című írásának magyarra fordítása miatt ellene indított eljárás közben főbe lőtte, másikuk 1857-ben tisztázatlan okból felakasztotta magát.16

14 Szappanos Jolán: A nagy pusztán. Kecskemét, 1981. 27-43.

15 Horváth János (1853-1922): Jókai és Kecskemét. Kecskemét 1904. máj. 22.

16 Bővebben erről a Mire megvénülünk krit. kiad.-ának jegyzetében (465-66).

61