Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Gál Sándor: Január és december között (Naplójegyzetek)
idegenség? Miért nem tudtam - nem tudok - otthon lenni Pozsonyban, vagy itt Kassán? De, s ez is riasztó tény, ma már szülőfalumban sem vagyok igazán otthon... Hanem akkor hol vagyok - hol vagyunk - otthon?! Van-e egyáltalán valahol is igazi befogadó közeg és közösség számunkra? Nem tudom. Csak valami nehéz, belső fáradtságot érzek, s azt, hogy hiábavaló s felesleges volt a nagy kirajzás, a nagy, mindent megváltó nekirugaszkodás. Mert végül is: hová jutottunk el? * * * Az elmúlt napokban Marcelházán voltam iskolaavatáson, s aztán, vasárnap végigültem az idei Jókai Napok záróünnepségét. Rengeteg régen-nem-látott ismerőssel találkoztam. Aztán hétfő: Pozsonypüspöki. A Keleti Napló végleges eltemetése; megbeszéltük a zárás tennivalóit, meg az én nyugdíjazásom „menetrendjét”... A szlovák kormány elfogadta a Szlovák nyelv védelméről szóló törvénytervezetet. Képtelenség itt élni ezzel a lealjasult politikával együtt. * * * Ma, július 14-én végérvényessé vált a Keleti Napló megszűnése. Bezártam a szerkesztőség ajtaját, s a kulcsot átadtam a Csemadok kassai irodájának. Keserves percek. * ifi * Elvesztegetjük magunkat hangtalanul, s a szél sem lebben utánunk. Látható valami furcsa derű és melankólia ebben a megfáradt magyar közösségben, ebben a folyamatos és gyötrelmes szertehullásban, szerteszéledésben. Néha, alkonyidőn, mintha már távolról a temetői ének aláereszkedő hangsorát is hallani vélném. Csakugyan! Mert mi már annyira el- és meggyávultunk, hogy lassan-lassan ki- tántorgunk önmagunkból is, feladván testünket-lelkünket az erőszaktevők barbarizmusának. Gondolom, az elmúlt hetven esztendő folyamatos sokkhatásai pusztítják ki belőlünk a védekezés ösztönét és készségét. Mert hét évtizede, ahogy nagyapáink sorsát-életét kettémetszette a trianoni nyaktiló, ebben a mi ligetes térségünkben hangos szóval senki sem mondta még ki azt, hogy: eddig és ne tovább! Holott ok volna rá száz is. Csakhogy mi nagy lojalitásunkban - vagy gyávaságunkban? - valahogy minden okot megkerülünk egy „mit lehet itt tenni”-vel. Nem azt firtatjuk, hogy miként cselekedjünk érdekeink védelmében, hanem hogy miként lehet kibúvót találni a szükséges mozdulat megtétele elől. Van ebben a kisebbségi kény szer magatartásban valami félelmetesen megalázó, valami, ami nem emberhez méltó, valami, ami pusztít és sorvaszt, valami, ami az emberből kiöli a gondolkodó ÉN-t. * * * Végül a pápa Kassára is ellátogatott. A reptéren több milliós költséggel alkalmi szabadtéri szentélyt ácsoltak számára éjt nappallá téve a helyi ácsok és asztalosok. Az összesereglett hívők aztán láthatták, hogy egy nagyon fáradt és nagyon elaggott beteg öregember e több milliós alkalmi építményről feléjük integet. Másnap reggelre a sárga-fehér színekben tündöklő létesítményt lebontották; a gerendákat, deszkákat gyorsan eladták, s hogy Őszentsége erre járt, annak az égvilá67
