Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény) II. rész
- Bolond időket élünk - mondta Rézi. - Nem verlek meg, téged sem, meg Stefit sem. Felnőttetek már, én meg lassanként megöregszem. Őszül a hajam. Stefi ismét a plafont nézte. Lehunyta a szemeit, lassan és undorodva mondta: -Félegyházi... Faluházi... Városházi... Keveházi... Szarházi... Micsoda nevek! Péter felugrott és kirohant a házból.- Nekem is mennem kell - mondta Stefi. A kocsmában már biztosan gyülekeznek a tuki parasztok. Nem tartóztattuk, csöndesen kiment a konyhából, mi is csöndben maradtunk az asztalnál, sokáig nem szóltunk egymáshoz, aztán Rézi felkelt, kenyeret tett az asztalra, szeletelt a kenyérből, begyújtott a tűzhelybe.- Szalonnát sütök vacsorára. Jó lesz?-Jó lesz. Tovább hallgattunk a sercegő szalonna mellett, Rézi csak evés közben kérdezte meg:- Kikkel találkoztál a határban?- Török Adámmal. És Paulinával.- Paulinával?- Libákat kopasztott. A haja tele volt libatollakkal.- Biztosan szép volt libatollas hajjal is.- Szép, szőke kislánya van. Egy cirmos macskát simogatott az udvaron. Rézi kevesett evett a sült szalonnából, az üres tányérra meresztette a szemét, megvárta, amíg én jóllakom, akkor elmosogatott, visszaült az asztalhoz, és szomorúan azt mondta:- Rosszul neveltem a testvéreimet. Felnőtt korukban is folyton veszekszenek egymással.- Nem tehetsz róla.- Az anyám jobban nevelte volna őket. Dehát állandóan betegeskedett. Én meg sokat dolgoztam, kapkodtam, idegeskedtem, sokszor megvertem őket.- Nagyra nőttek mind a ketten. Becsületes, családos emberek.- Folyton marakodnak. Apánk meg haldoklik. Az asztalra hajtotta a fejét, zokogni kezdett. Megijedtem. A feleségem kemény asszony, ritkán láttam sírni. A hajába markoltam, felemeltem a fejét.- Mi bajod van? Csorogtak a könnyei, bevérződött a szeme a szemüvege alatt, elveszetten és kétségbeesetten nézett rám.- Megöregedtem, és őszül a hajam. Rettenetes fejfájásaim vannak. Békességet szeretnék.- Békességben fogunk élni - mondtam, és kicsit össze-vissza beszéltem. Váry Jánossal is találkoztam a téglagyárnál. Azt monda, hogy csángó magyarok jönnek a szerb telepesek helyére, és hogy mindörökre nyugalmas marad ez a vidék. Egyszer talán a testvéreid is megbékélnek egymással. Nyugodjál meg.- Nem mész el tőlem?- Ezer évig melletted maradok - mondtam, és a mellemhez szorítottam fejét. Akkor este nagyon szerettem a feleségemet. (folytatjuk) 53
