Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Baka István: Isten a városban, avagy a Csodaszarvas pusztulása (hangjáték)

CÉLLÖVÖLDÉS: Nana, nem lehet innen csak úgy elmenni. Azzal, hogy először ingyen lőttél, szerződést kötöttél velem, köteles vagy folytatni. FIÚ: Tessék, itt a két forintja. CÉLLÖVÖLDÉS: a Fiú után kiáltva. Váljon, fiatal barátom! Az összes pénzét visszakapja, csak próbálja meg! Ha beletrafál, adok egy tárcát is szeren­csepénzzel, ami sohasem fogy el. Várjon, hová megy? Meg fogja bánni... FIÚ: Nem fordultam vissza. Úgy éreztem, fontos és bátor tettet hajtottam végre ezzel az elutasítással. SZERZŐ: A Fiú az órájára nézett. Eszébe jutott, hogy a moziban tíz perc múlva kezdődik a délutáni előadás. És ez ismét esély arra, hogy találkozzék Edittel a moziba igyekvők között. 7. SZERZŐ: A vadászok kiértek az erdőből. Szétterült előttük a városig nyúló ál­mos rónaság, és ők robogtak tovább a hervadó ligetek, tarlott bokrok, díszüket hullató fák között, át az aranyos lapályon, áramló könnyűségű réten, a bágyadt októberi nap búcsúzó sugaraiban; tüskebokrokon törtek keresztül zúgva-bőgve, mint „mikor az íbiszéi Késmárkbul kiszakad”, de közben egy pillanatra sem veszítették szem elől a királyi vadat, akinek hol sikerült leszöknie a kövesútról a mocsaras ártérre és zsombékról zsombékra ugrándozva, messze eltávolodnia tőlük, hol ismét visszakény­szerült a Kemenecből Sárdra vezető útra, az üldözők kíméletlen szorítá­sában... HUNFALVY: Taposs bele, „megkaptad az árát!” MAGYARY: „Ne kapj oda minden szilánkhoz!” SZERZŐ:... A Vadászmester úgy hajtott, mint egy gépével összeforrt sofor-ken- taur; Hunfalvy és Magyary úgy ültek mögötte, fél kézzel a puskát szorít­va és csak fél kézzel kapaszkodva, mintha oda lennének teremtve „ara­nyos vitézek, szép magyar leventék...” MAGYARY: Te marha, mindjárt egérutat nyer, nem szabad engedni, hogy le­térjen a kövesútról! HUNFALVY: Ki merte leengedni a sorompót? Azonnal felnyitni! VADÁSZMESTER: A szarvas felszökik a levegőbe!... Átrepül a tehervagonok fölött!... HUNFALVY: Nyomd a gázt Tónikám! VADÁSZMESTER: Édes Istenem, megfogadom, hogy soha többé... De mi ez? MAGYARY: Repülünk! HUNFALVY: Átrepültünk a sorompón! VADÁSZMESTER: Nem történt bajuk? MAGYARY: Ne meij fékezni, csak előre! VADÁSZMESTER: De „piros vér foly1 a mentére!” MAGYARY: Ne bánd, csak az orrom vére. HUNFALVY: Tovább, tovább, ki kell fárasztani. VADÁSZMESTER: Mindenki minket bámul. HUNFALVY: Sebaj, majd holnap jelentést írunk. Minket arra neveltek, hogy sohasem szabad megtorpannunk. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom