Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Baka István: Isten a városban, avagy a Csodaszarvas pusztulása (hangjáték)
CÉLLÖVÖLDÉS: Nana, nem lehet innen csak úgy elmenni. Azzal, hogy először ingyen lőttél, szerződést kötöttél velem, köteles vagy folytatni. FIÚ: Tessék, itt a két forintja. CÉLLÖVÖLDÉS: a Fiú után kiáltva. Váljon, fiatal barátom! Az összes pénzét visszakapja, csak próbálja meg! Ha beletrafál, adok egy tárcát is szerencsepénzzel, ami sohasem fogy el. Várjon, hová megy? Meg fogja bánni... FIÚ: Nem fordultam vissza. Úgy éreztem, fontos és bátor tettet hajtottam végre ezzel az elutasítással. SZERZŐ: A Fiú az órájára nézett. Eszébe jutott, hogy a moziban tíz perc múlva kezdődik a délutáni előadás. És ez ismét esély arra, hogy találkozzék Edittel a moziba igyekvők között. 7. SZERZŐ: A vadászok kiértek az erdőből. Szétterült előttük a városig nyúló álmos rónaság, és ők robogtak tovább a hervadó ligetek, tarlott bokrok, díszüket hullató fák között, át az aranyos lapályon, áramló könnyűségű réten, a bágyadt októberi nap búcsúzó sugaraiban; tüskebokrokon törtek keresztül zúgva-bőgve, mint „mikor az íbiszéi Késmárkbul kiszakad”, de közben egy pillanatra sem veszítették szem elől a királyi vadat, akinek hol sikerült leszöknie a kövesútról a mocsaras ártérre és zsombékról zsombékra ugrándozva, messze eltávolodnia tőlük, hol ismét visszakényszerült a Kemenecből Sárdra vezető útra, az üldözők kíméletlen szorításában... HUNFALVY: Taposs bele, „megkaptad az árát!” MAGYARY: „Ne kapj oda minden szilánkhoz!” SZERZŐ:... A Vadászmester úgy hajtott, mint egy gépével összeforrt sofor-ken- taur; Hunfalvy és Magyary úgy ültek mögötte, fél kézzel a puskát szorítva és csak fél kézzel kapaszkodva, mintha oda lennének teremtve „aranyos vitézek, szép magyar leventék...” MAGYARY: Te marha, mindjárt egérutat nyer, nem szabad engedni, hogy letérjen a kövesútról! HUNFALVY: Ki merte leengedni a sorompót? Azonnal felnyitni! VADÁSZMESTER: A szarvas felszökik a levegőbe!... Átrepül a tehervagonok fölött!... HUNFALVY: Nyomd a gázt Tónikám! VADÁSZMESTER: Édes Istenem, megfogadom, hogy soha többé... De mi ez? MAGYARY: Repülünk! HUNFALVY: Átrepültünk a sorompón! VADÁSZMESTER: Nem történt bajuk? MAGYARY: Ne meij fékezni, csak előre! VADÁSZMESTER: De „piros vér foly1 a mentére!” MAGYARY: Ne bánd, csak az orrom vére. HUNFALVY: Tovább, tovább, ki kell fárasztani. VADÁSZMESTER: Mindenki minket bámul. HUNFALVY: Sebaj, majd holnap jelentést írunk. Minket arra neveltek, hogy sohasem szabad megtorpannunk. 15
