Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Legenda Bárczi Gézáról (Szathmári Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa)

Babos Ernő és Balázs János vitt oda először, az volt ugyanis a szokás, hogy két, már odajáró és neves nyelvész viszi oda a jövevényt”. Minden külföldit is illett elvinni. Mindenki kedvelte, én még olyan kollégával nem találkoztam, akár Finnországból jött vagy Svédországból, tehát a hidegebb vidékekről, akár délről, az olaszoktól vagy a franciáktól, vagy éppen Moszkvából, egy volt a jellemző, mindenki nagyon szeretett ott lenni, és szeret most is.

Albert Zs.: — Én is jártam ott, Tosu tanár úr vitt engem is, emlékszem, hogy Bárczi tanár úr ült mellettem, akit akkor - mint egykori tanítványa - nagyon szerény embernek, és nagyon kedves, egyszerű embernek ismertem meg. Persze ő már akkor meglehetősen idős volt, és róla is az volt a tapasztalaton^ mint ahogy Pais tanár úrral is, hogy az igazán okos emberek nagyon szerények. Én utána már nemigen jártam Kruzsokba, mert nem lettem nyelvész, de ez életre szóló emlék maradt.

Szathmári - Nagyon jól tetszik mondani, csakugyan azok a legegyszerűbbek, hát ilyen volt Bárczi tanár úr is. Talán érdemes volna még szólni néhány szót arról, hogy amikor Pesten már nem hallgatóként, hanem adjunktusként, később docensként a tanszékéhez tartoztam és tartoztunk többen, akkor láttuk Bárczi tanár úr vezetését egyáltalán? Tulajdonképpen nem változott semmi. Tehát a szigorú követelmények megmaradtak, ami nem volt jellemző minden más tanszékre. Nekünk végig kellett tanítani — így mondom most, hogy tanítani - valamennyi kollégiumot, valamennyi diszciplínát. Mindig azt mondta Bárczi tanár úr, tessék mindent — tehát nyelvtörténetet, a leíró nyelvtant, a stilisztikát, a helyesírást, mindent, mindent végigvenni, és majd aztán álljunk meg annál a diszciplínánál, amelyiket elmélyültebben művelni akarunk. Ez nagyon bölcs dolog volt. Ugyanakkor azt is megkövetelte, hogy mindig olvasni, tanulni, publikálni. Igen ritkán tartott tanszéki megbeszélést, egyébként minden óra után összegyűltünk körülötte, és ilyenkor gyakran érdekes módon osztályozta a saját óráját. Egyszer bejön, jaj, hát most nagyon jó órát tartottam, máskor azt mondta, jaj, most olyan gyatra órát tartottam, kétharmadost adnék rá. Ezt a gyerekek, a hallgatók nyilván nem érzékelték így, se a legkiválóbbat, se az általa gyengébbnek tartottat, mert ők mindig nagyon jó órát tapasztaltak Bárczi Gézától, ami egyébként teljes mértékben igaz is volt. De ilyen szigorú volt saját magához is. A tanszéki megbeszélésen általában be kellett számolnunk arról, hogy mivel foglalkozunk, a vizsgált jelenség problematikájától. Aztán, ha megjelent egy-egy izgalmas cikk, monográfia, új dolog, akkor azt megvitattuk, és nagyon keményen ki-ki elmondta a maga véleményét. Ilyen élet volt a tanszéken.

Abban tehát, hogy Bárczi tanár úr ezeket a nagy szintéziseket megalkotta — és ezek közül is talán a legnagyobb A magyar nyelv életrajza, amely eljutott a széles olvasóközönséghez - a képességein kívül érzelmi szálak, az anyanyelnek a mérhetetlen szeretete is közrejátszott. A magyar nyelv életrajza című munka egyébként összefoglalja a magyar nyelv teljes történetét, középpontba helyezve azt, hogy hogyan alakult ki irodalmi és köznyelvünk, és hogy milyen a mai nyelv. Ennek az elején, az Előszóban, illetőleg közben is a magyar nyelvnek, az anyanyelvnek a valóságos apoteózisával találkozunk. Mindjárt így kezdi Bárczi tanár úr: „A tagolt, hajlékony emberi nyelv az emberiség legnagyszerűbb vívmánya, amelyet mai változataiban a nemzedékek végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg; olyan eszköz, melyet sohasem tudunk nélkülözni, s mely az embert attól fogva, hogy zsenge korában eszmélkedni kezd, egész életén át kíséri és szolgálja, s a »nyelv« mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg ideiglenesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza,,. Ebben minden benne van. Ha visszatekin91