Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Vekerdi László: Az Aranymosó öröme és remény/telen/sége

„Buda Ferenc az elárvult, kifosztott föld vízióját tárja elénk - kommentálja az Ár- va fóld-et Fűzi László - . Meglehet, a kifosztott földön maradók elkárhozásának ez a víziója hosszú évekig társadalmi tartalmakkal telítődik majd az olvasók tudatában.” (A mai magyar költészet és a társadalom. Tiszatáj 1995: 12.)

De tán magáéban a költőében is, ahogyan ifjúságára emlékeztető, de most már kérlelhetetlenül keserű iróniával elemzi a „fentartható növekedés” divatos eszméjét és a honi felzárkózás „stratégiáját”: „Túlélés • leépülés • túlélés leépülés • / egyéni és kollektív szinten • állampolgári és / állami szinten • SZÁRNYAKAT ADUNK / A VÁGYAINKNAK ám addig is kinőttükig is / használjuk csak bátran • biztonságosan / többszöri alkalommal az egyszeri használatra valót • az egyszeri használatra szántat / legyen az óvszer fogvájó injekcióstű avagy / intim betét • és így tovább • és így tovább / mert e trikolór küsded pátriában • kor- és / portársaim minden de minden többszöri / sokszori • akárhányszori alkalommal használ- / ható • sőt használandó • tehát használatos / is: eszme • téveszme • rögeszme • úgy ám / hölgyeim • akárcsak popsi alá a tetra- / pelenka • így hát • túlélés • leépülés / továbbra is • feleim • e fagy közepette / csak túlélés • csak leépülés • mivelhogy ez / tart meg minket egyedül a megfelelő szint / alatt” (Forrás 1996: 2).

Mert ilyen Ez a nyár.

tudniillikMaczkóPiaszter kibújt a zsákbamacska kék szemén s a jelsző elfogyott de fölzendült az indigóhaj

Soutou-Miguel Bruno apát a szent széklet hamis ura tíz deka vajban tintahal festi alá az ostiNATÓ-t

Habcsókot vált a rádió s a kisbaconi búzasör a kulcs kikelt ez Genfbe visz így álmodta Eugéne UNESCO

ajánlatos a Dynamo virágot nyit a szinkron elnök a kikötői tetemek fölkutatják eltűnt szerelmük

Jó éjt, hajnal, aludj, míg éjeden virít a Nap! Tárgy és Jel szerelmének szülöttei, szavak, milliós nép! gyerünk kikalapálni a nyersanyagot, az időt - tartalékaink mérhetetlenek, akárcsak mulasztásaink, Mert

ha évszázadokat érő évtizedekkel

dicsekszünk,

csak a vád száll vissza fejünkre! -: hogy elpocsékoltuk az előző évszázadokat.

Jó nyarat, semmi Mást!”

Itt be lehetne, tán be is kéne fejezni; Buda-köszöntőben nem illik szaporítani a szót. De nem hagy nyugodni egy másik furcsa találkozás, a másik Szilágyival. Buda Ferenc a Sámándobok szóljatok recenziójában (Urálon túli üzenet. Forrás 1974: 3) és Szilágyi N. Sándor a Világunk, a nyelv-ben egyaránt teljes egészében idézi a majdnem teljes egészében kihalt kamassz nép egykor bizonyára gazdag költészetének egyetlen fennmaradt emlékét. „Ahol vándoroltam, / fekete hegyeim / messze elmaradtak. / Taposott útaim / zöld futakarót / magukra takartak. / Fehérlő ormaim / mögöttem maradtak. / Erőink / elhagytak. / Nagy nemzetségemből / egyedül maradtam. / Rokonaimtól / immár elszakadtam. / Ahol halásztam, / tavaszim mögöttem maradtak. / Nem látom már őket! / Fekvő sátorpóznáim / elkorhadtak. / Varrott sátorlapjaim / kiszáradtak. /Mind elmúltak...”

35