Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - A nyolcvanéves Révész László professzor köszöntése (Összeállította és a bevezetőt írta: Szekér Endre)
rasztházba, s ott végre tudtunk aludni valamit. Az oroszok nagyon barátságosak voltak megértettek bennünket, barátságosabbak voltak velünk szemben, mint a kísérő orosz katonákkal. Adtak vizet is. Másnap mentünk tovább. Volt olyan tiszt, aki már nem tudott jönni, főleg az idősebb, magasabb rangú tisztek. Ezek számára az orosz őrök készítettek valami kis szánkószerű járművet (fadarabokból összerakva), s azon toltuk vagy húztuk őket egészen az új táborig. Ha jól emlékszem, a 312. számú tábor volt. Az ott levő foglyok nagy részvéttel fogadtak bennünket, s az ottani őrség is barátságos volt. Közölték, hogy előttünk indult a táborba egy nagyobb, mintegy ezer főből álló csoport, azonban egyötödük elpusztult útközben, mert legyengülve nem tudtak a nagy hóban továbbmenni. Ekkor voltunk hálásak a mi emberséges őreinknek, akik nem engedtek senkit sem út közben elpusztulni. A másik menetben azt, aki leült, mert nem tudott továbbhaladni, otthagyták és megfagyott. Tiszti táborba értünk, én azonban nem bírtam sokáig az ott uralkodó légkört. A fogoly német tisztek nem is titkolták, hogy szimpatizálnak a hitleri rendszerrel, és rendíthetetlenül hisznek az akkor nagyon sokat emlegetett német csodafegyverben, s ennek kapcsán a német győzelemben. Politikai tisztjeiktől kértem, hogy vigyenek el inkább egy munkatáborba, amit azután meg is tettek. („Keserű a más kenyere”. Emigrációs antológia. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1993.) 2. Kecskemét harca a beköltözött nemesekkel a 18-19. században (részlet) (A tanulmányt a szerző felolvasta a Magyar Tudományos Akadémia második osztályának 1948. november 15-én tartott felolvasó ülésén.) A városi és falusi nemesség vagyoni kiemelkedése A mezővárosi és falusi társadalom nagy távlatból egységesnek látszó társadalmát a feudális kor utolsó századaiban éles ellentétek bontják meg. Ezek az ellentétek felszínes vizsgálat mellett is azonnal szembetűnnek, ha a városi, falusi társadalomnak, különösen a 18. század második felétől egyre erősbödő differenciálódását, rétegződését nézzük. A vagyonnak egyesek kezében felhalmozódása, s ugyanakkor a nagy tömegek elzselléresedése a gazdasági adottságoktól függően különböző intezitású volt az ország különböző területén. Ahol a városi, községi határ lehetővé tette a telekállományon kívül szabad majorsági földek bérletét, puszták „kiárendálását”, ahol a belső piac folytán lehetőség nyílott az árutermelés kifejlődésére, ahol a város, vagy falu közelében levő pusztákon a földesúr nem tudott, vagy nem akart majorságot szervezni, s ezt a területet állatok legeltetésére magánosoknak, vagy községeknek adta át csekély bér ellenében, ott gyorsan képződött a nagy vagyon, s a nagyobb, egyben fejlettebb technikával, cselédekkel, igásállattal rendelkező parasztgazdaságok lassan felszívták magukba a gazdasági versenyt nem bíró közép- és kisgazdaságokat. Ez a folyamat a „parasztság középső csoportjának rovására a szélső csoportokat fejleszti, a falusi lakosság két új típusát hozza létre." Még nagyobb üteművé vált a folyamat ott, ahol a dologi, tárgyi adottságokhoz a szükséges személyi kvalitások is kapcsolódtak, ahol sok volt a városban, községben a kiváltságos elem. Ilyen kiváltságosak voltak az elöljáróság tagjain, a papon, tanítón kívül a helyi nemesek. A bírák mindenütt adómentességet élveztek nemcsak személyükre, hanem rendszerint telkeikre nézve is, bár Mária Terézia Urbáriumának IX. !2. 72
