Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Süli András centenáriumára - Bánszky Pál: Algyői körmenet
„Nem könnyű dolog kipreparálni az emberből és érintetlen hamvában tanulmányozni az ősi, kezdetleges tulajdonságokat." (Lyka Károly) Süli András művészete A született festőtehetség kibontakozását figyelhetjük meg az 1933-1938-ig alkotó Süli András művészetében. Mindennapi tevékenységével, életmódjával benne élt a paraszti világban. Tapasztalatokat szerzett a népi kultúra különböző megnyilvánulásaiból s talán legközvetlenebbül a kosárfonás ismeretéből. Festői szemlélete is a falu művészetében gyökeredzik. Egyik korai képe: Virágcsendélet sormintával (1934) még címében is a népművészet szemléletét hordozza. „Süli állt a legközelebb a népművészet hieratikusán konstruktív stílusához, talán esztétikailag ezért a legegyöntetűbb az ő művészete.”9 Hasonló következtetésre jut Szabó Júlia is Süli képeivel kapcsolatban. Azt írja: „Képszerkesztésének gyakran hangsúlyozott erős vízszintes, sávos tagolása, s az azonos elemek balról jobbra vezető iránybani periodikus ismétlése a hímzések, var- rottasok, sőt még a sávos mintákkal fonott kosarak vagy festett agyagedények dekoratív díszítéseire mennek vissza... a tárgy jellé változtatása, és a jel természetes beillesztése a kép dekoratív ismétlődésére épülő egységébe, mind a magyar népművészet erősen ornamentális jellegére vezethető vissza.’’10 Szülőfalujában „készen kapta” a népi kultúra konstruktív, jelbeszédes és organikus nyelvét, melyet például az állandó jelzők használatához hasonlóan ismétlődő sztereotípiákban - pl. szembeforduló galambok, repülő, stilizált madarak, nemzeti színű zászlók11harmonikus elrendezésű belső terek, emberek és állatok egyformán fontosnak tartott ábrázolásában - fejezett ki. A sógornőm szobája reggel... c. festményén a székek is antropomorfak, melyek a népművészet stilizáló felfogásában akár embereknek is képzelhetők. A népművészettel való párhuzam indokoltságát az is mutatja, hogy Süli valóságábrázolásai sohasem naturálisak, hanem sajátosan elvonatkoztatottak. Alakjai sem portrészerűek, hanem staffázs-jellegükben ismétlődő ritmusúak, mint a tapasztalt mesterember kezében az egymás mellé sorakozó vésőnyomok, de különbséget tesznek a különböző nemű és korú emberek között. A népművészeti szemlélettel való rokonságát különösen jól érzékelhetjük a természeti környezet - virágos rétek és fák — sohasem naturális, jellemzően stilizáló ábrázolásában, például erősen lecsonkolt fűzfasorok, stilizált levelek kifejezésében. (Halászok és vadászok a Tiszaparton, Hajók a Dunán, Halászok a városi park közelében, Faúsztatók a Tiszán, Baromfiudvar, stb.) Ezek az egyezések szemléletbeni azonosságra utalnak, idézik a bölcsőt, a közös művészeti anyanyelv gyökereit, olykor azt a látszatot keltve, mintha festményei közvetlenül a népművészetből erednének. 9 Németh Lajos: A „naiv festők” kiállítása Székesfehérváron. Kritika. 1967. 5. - 6. szám 56. p. 10 Szabó Júlia: Süli András. Művészet. 1967. március 30. p. 11 A Dél-macedóniai Waland község „hagymakupolás” épületére is a magyar piros-fehér-zöld zászlót festi meg. 90
