Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Vekerdi László: Centrumok és perifériák
Vekerdi László Centrumok és perifériák „Számon kívül maradtak: Ixion Bőszült vihartól űzött kerekén Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők. ” A dam Krzeminski, a varsói Polityka főszerkesztője 1994. őszén beszélgetésre ültette le Hans Magnus Enzensberger-t és Ryszard Kapuscinski-t. Az európai közelmúlt nagy politikai élményei és a földrész jövője körül csapongó beszélgetésben — miután mindhárman egyetértettek, hogy „nyugatibb” és „keletibb” Európa közé szinte a vasfüggönnyel felérő gazdasági fal ereszkedik - Enzensberger nyugodtan „keletibb”-nek nevezte az Oroszország és a „nyugatibb” Európa közötti régiót. „Kö- zépeurópa”; javította ki nyomban Krzeminski. „Rendben van, Közép-Európa, - hagyta jóvá a német - bár nem tudom, hogy a Balti Államokat Közép-Európához kell-e számítani. Krzeminski: Vilnában azt fogja hallani, hogy Európa kellős közepén áll; Ukrajnában el fogják cipelni a Kárpátokba és meg fognak mutatni egy bazi nagy gránit phalloszt, amit még a Habsburgok emeltek: németül van rá felírva, hogy ott van Európa közepe. Csehországban azt fogják mondani, hogy Európa közepe Prága közelében van, Lengyelországban azt, hogy Lodz közelében... Minden underdog a középen akar lenni.” Hátrább tehát a nyugati agarakkal. Szegény Enzensberger nem győzött mentegetőzni: tudja ő, hogy milyen szőrösszí- vűek ezek a Bruxelles-i eurobürokraták, s hogy az „igazi” Európa mennyivel „tágasabb” az ő elképzeléseiknél. De akkor Kapuscinski is ráduplázott: néhány hete, mikor „Nyugatberlinbe” megérkezett, londoni kiadója így kezdte a levelét: „Kedves Richard, hozott Isten Európába.” Mit tehetett Enzensberger? Jóvátevő igyekezetében egyenesen a Politbüróhoz hasonlította a Bruxelles-i eurokratákat: „Az Európai Unió nélkülözi az igazi parlamentarizmust, nincs valódi alkotmánya se. Hosszú távon működésképtelen.” Európa csakis Közép-Kelet-Európával együtt lehet „igazi”. Miután ebben ilyen szépen megegyeztek, a két lengyel elkezdte kijelölni az „igazi” Európának a határait Kelet felé. Előjöttek sorban a jólismert kritériumok: a római katolicizmus, a renaissance, a barokk, a felvilágosodás, a latin írás elterjedése... szóval a szokott „magyar” lista, csak persze a reformáció hiányzik. Úgy látszik, nemcsak „közepe” vagyunk Európának, de határa is. Kelet felé. S mintha a határ olykor még az országnál is állandóbb s meghatározóbb lenne. Mert például — érvel Krzeminski - „az a tény, hogy 1945 óta a lengyelek egyharmadának a gyermekei azelőtt általában németnek számító ágyakban fogantak, rajtunk hagyta a jegyét. A mentalitásunk ha nem is lett éppen „németebb”, de kétségkívül „csehebb” lett. Nem forralunk már nemesi felkeléseket, se parasztlázadásokat. Ahelyett középosztályt teremtünk, kereskedünk, és megéltük első gazdasági sikereinket.” Meglehet „csehebb” helyett inkább tán „szászabb”-at és „poroszabb”-at kellene írni, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az erőszakkal odébbrángatott határokon innen és túl megmarad valami lényegesen szubtilisebb és megfoghatatlanabb a po45
