Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Legenda Tamási Áronról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
Legenda Tamási Áronról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa) Emberi igényeim szerint, mint a székelység mélyére száműzött atyámnak, nekem is angolnak kellett volna születnem. De a sors szeszélye szerint székely ágon én is magyarnak születtem, harmadik gyermekül egy olyan családba, amely kevés földön sok küzdelemmel gazdálkodott. Apámtól a sűrű kedélyt, a világjavító indulatot és a formaérzéket örököltem, kedvesanyámtól a humort, a lélek és a szív költői libbenéseit, az ősöktől pedig, akik őrködtek a szabadság jussa fölött, a virrasztók szimatát. Tamási Áron omokos Mátyás: Minden valószínűség szerint a Válasz megszűnése után, Sárközi Márta körében ismertem meg, de ez csakis feltételezés, annál is inkább, mert Áron nem volt gyakori és sűrű látogatója ennek a társaságnak, de akkoriban, az 50-es évek elejétől fogva az irodalomból kiszorított írók baráti körei furcsa, rejtelmes érintkezésben is voltak egymással, úgy hogy előfordult, éppen Sárközi Mártánál Zugligetben, hogy egyszer csak beállítottak olyan mohikánok és bölények a magyar irodalom életéből, akikről az ember néha úgy érezte, hogy már nincsenek is, annyira a föld alá voltak szorítva. Emlékszem pl. egyszer váratlanul feltűnt ott Féja Géza, oldalán Sinka Istvánnal és Áron is néha megjelent ott, de azt mondhatom, hogy kezdettől fogva úgy él az emlékezetemben, pontosabban szólva a szívemben, mint egy erdélyi nagyúr, mint egy fejedelem. Egyébként ez nem frázis, mert nagyon sokan voltak és élnek még ma is Budapesten, akik erkölcsi értelemben annak tekintették, és tisztelték a fejedelmi jogait, ítélkezésre is felkérték olykor, kényes ügyekben, s Áron megmondta a véleményét. Kéki Béla: 1930-ban, ősz felé lehetett, a kolozsvári református teológia dísztermében valami irodalmi estet rendeztek, amelynek Tamási Áron nem volt a szereplője. Az utcán találkoztunk, és elhatároztuk, hogy este elmegyünk erre az ünnepségre. Az előtérben beszélgettünk, amikor elhaladt mellettünk egy 20 év körülüli, feltűnően, mondhatnám kihívóan szép fekete szemű, feketehajú örmény származású lány, talán megmondhatom a nevét, Dologán Margit. Akit üdvözöltem, mert régi ismerősöm volt, és ő pedig, ahogy elhaladt mellettünk és észrevette Áront, egy kicsit rajta felejtette a szemét. Utána, mikor betelepedtünk a terembe, azt mondta Áron, ugye bemutatsz neki? És amikor a szünet elkövetkezett, akkor megtörtént az ismeretkötés, majd az előadás végefelé olyan atyai megnyugtató hangon odaszólt hozzám Áron, hogy majd én hazakísérem. Mondtam: Áron, mit szól hozzá a feleséged, ha ilyen szép lányokat kísérgetsz haza? Nahát, amiért megnősültem, azért nem vált belőlem láncravert házőrző kutya. Egy hét múlva sürgősen kérte Dologán Margit, hogy keressem fel a lakásán. Elmentem hozzájuk és elmondta, hogy minden délután, amikor ő a bankból jött kifelé, ahol a jogtanácsos titkárnője volt, Áron ott őrCzine Mihály, Cseres Tibor, Domokos Mátyás, Juhász Ferenc, Kanyar József, Kéki Béla, Timár Máté visszaemlékezései 77
