Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Vekerdi László: Tizenkét fejezet Németh Lászlóról (Monostori Imre: Minőség, magyarság értelmiség)

zel, és csak ezzel a társmetaforával válik ideológiaképzés szempontjából teljessé és egyben végzetesen tévessé a mély magyarság gondolata; nyilván a magyar nyelvben a „híg” jelzőhöz kapcsolódó hagyományos képzettársításokkal is súlyosbítva. „Az igazi megrázkódtatások okai azonban — összegezi fejtegetéseit Monostori — mégiscsak azok, hogy 1. , a Kisebbségben című röpiratban jelenik meg a ’jött magyar’ kifejezés; 2. , ugyancsak itt szerveződik — vagy inkább torzul — irodalomtörténeti rendszerré Németh magyarságeszménye; és 3., mindez 1939 tavaszán történik: a Kisebbségben a második zsidótörvény kihirdetése után robban bele a magyar szellemi közéletbe. És persze azért is okozott robbanást ez a végletesen sarkító osztályozás, ’kategorizálás’, mivel sem a ’mély magyar’, sem a ’híg magyar’ metafora nem esztétikai (persze nem is rasszista szempontú) értékmérő kategória.”

Utal rá Monostori Imre, ismételten is, hogyan korrigálja később maga Németh gondolkozásának ezt a történelmi kényszerek és belső út kereszteződéséből következett rendszerré merevedést, s hogyan tisztult fokozatosan a „mély-magyarság” metaforája - részben (amint az egyik szép fejezet mutatja a tizenkettőből) épp a Sámson mélységes vermén át - a közös emberi mélység, a bartóki humánum különbözőségeket megértő és elfogadó jelképévé. Disszonanciákból felépülő összhanggá. Mintha csak Hamvas Béla korabeli kritikáját követte volna később Németh; Monostori találóan idéz hosszan Hamvas recenziójából: „Holott egy szellemi közegben a kisebbség és a többség létezésének a ténye természetes szituáció és világjelenség, sőt szükségszerű ott, ahol az egység és a teljesség nincsen meg. A szellem pedig ilyenkor nem előjoga egyiknek sem; mind a kettő párt, oldal, tört, fél, részlet... Kár azt hinni, hogy egy nép, mint amilyen a magyar, mély rétegeiben és legnagyobb képviselőiben ellenzéki és titáni. Ez egyszerűen nem igaz. Éppoly kevéssé, mint az, hogy opportunus, közömbös és lojális. Nemcsak Kemény Zsigmond és nemcsak Kazinczy Ferenc. És éppen ezért nemcsak Németh László és nemcsak ellenfelei. Mindkét csoport jóhiszeműségét feltételezném, hasson mindkettő a maga ereje és súlya szerint a közösségre, amelynek így mindketten értékes összetevői lehetnek.”

Ha valakinek, Monostori Imrének joga van bírálni ebben a szellemben a Németh László körül napjainkban újraéledő ellenszenvet; miután Hamvas kritikájának a szellemében Németh gondolatainak a gazdagsága mellett figyelmeztetett tévedéseire is, joggal mutathat most rá új és legújabb Németh-(le)értékelések szélsőséges elfogultságára, személyes indulatoktól fűtöttségére, előítéleteikre. De soha nem a kritika és az ellenvélemény ellen tiltakozik. „Félreértés ne essék - íija például N. G. B. Valahogy így című 2000-cikkéről -: ebben az esetben sem a bírálat, lett légyen az még oly kemény is, ténye kifogásolható. Pusztán azt gondoljuk, hogy az ’utálat’ motiválta irodalom- vagy eszmetörténeti megközelítés konklúzióit - különösen ha csak úgy amolyan könnyű kézzel van odavetve egy folyóirat lapjaira — aligha lehet szakvéleményként értékelni.” Hasonlóképpen „a bizonyítás híján lévő, tehát prekoncepción nyugvó politikai és erkölcsi elmarasztalás jellegzetes példáját képviselte több nyilatkozatában is Fejtő Ferenc”; bírálja Monostori (az általa egyébként nagyra becsült és egyetértéssel idézett) írópolitológus új Németh-képet. Ugyanígy rámutat Juhász Gyula, Poszler György, Csepeli György újabb elemzéseiben „a tárgyilagosságokra”. Monostori Imre a reá jellemző megfontoltsággal és finomsággal mindezeket Jelenségek-ként titulálja. Jelen recenzens tán más szót használna, de az nem illik az ünnepi alkalomhoz. Amihez még csak azt kell tán hozzáfűzni, hogy a szép kicsi könyv a Püski Kiadót is dicséri, illetve helyesebben a magyar könyv két szent emberét, Püskiéket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a könyv a sok tekintetben erősen különbözhet az ő évtizedek alatt és óta kialakított Németh László képüktől. Kiadták és szeretik mégis. Követendő példájaként egy - remélhetőleg majd csak beköszöntő — tisztultak honi könyvkiadásnak.

96