Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Lengyel András: A "démon" és értelmezője (Gáll Ernő: A nacionalizmus színeváltozásai)
megközelítéseit idézi föl, mint Jászi Oszkár és Bibó István. (Ez utóbbiak esszétárgyként való kiválasztásában, önértékükön túl, nyilvánvalóan szerepet kapott Gáli Ernő személyes vonzalma is. Jászi is, Bibó is azok közé tartozik, akik Gáli Ernő nézeteit közvetlenül is befolyásolták, s akiket valamiképpen példának is tekint.) Ez a szemlézés, persze, egyáltalán nem olyan egyszerű esszéírói feladat, mint esetleg gondolnánk. A kérdés szempontjából releváns elképzelések számbavétele, lényegük kiemelése és kritikai újragondolásuk egyszerre kíván elméleti érzékenységet és iskolázottságot, szakirodalmi tájékozottságot - s olyan, csak „élesben”, meghatározott szociokulturális közegben élve megszerezhető személyes tapasztalatokat, amelyek megrostálják és elvetik vagy visszaigazolják a szemlézett értelmezéseket. A monográfiák teljeskörűségét és szisztematikusságát persze, ez a rész nem adja, nem adhatja. De a szerzői szándéknak így is maradéktalanul megfelel. E fejezetnek így is van egy bevezető, a problémákra gondolatilag „ráhangoló” szerepe, s így elesik Csepeli György — egyébként mértéktartóan fölvetett - kifogása a teljeskörűség elmaradását illetően. Gáli Ernő persze, nem árt ismételni, pragmatikus elme, meggyőződése, hogy e terepen mozogva a „tévedéseknek, az elfogult szentenciáknak nagy ára lehet”, s ezektől óvakodik. A teória számára csupán segédeszköz — s nem (tudományos) végcél, írásaiban nem is egy-egy tétel, megállapítás érdekes igazán (bár ilyenek is szép számmal akadnak), hanem az a súlyos történeti tapasztalatokon „iskolázott”, bölcs és messzemenően önmérséklő magatartás, amely mintáját adhatja az e kérdéskörhöz való célszerű közeledésnek. Bemutat, megbeszél és megoldást keres, de mindig tartózkodik a végletes fogalmazástól, az elsietett, megalapozatlan, vagy túlfeszített általánosítástól. Ez, persze akár hibája is lehetne egy tiszta filozófiának, de erénye egy ilyen, közös gondolkodásra hívó, s e közös munkához anyagot és szempontokat, pro és kontra érveket szállító esszégyűjteménynek. Amit ezzel elveszít az elméleti gondolkodás radikalitásából, azt megnyeri informatív, s ugyanakkor a megszületése helyének viszonyait temperáló karakterével. A második rész esszéi, bár időben már a ma, sőt a holnap trendjeivel néznek szembe, voltaképpen hasonló karakterű írások. Alkalmi írások, a szó jó értelmében; egy_egy jelenségkör fölmerülése, egy-egy esettanulmányt kívánó fejlemény intellektuális „kihívása” adja az indítékot megszületésükhöz. De az egyes témákat (pl. a birodalmi Szoyjetúnió fölbomlása és etnikai következményei, az etnikai-nemzeti különállás legitimálásának szüksége, a „pártállami nacionalizmus” természete, vagy Cioran magyarellenes megnyilatkozásai) nemcsak a tartalmi összetartozás kapcsolja össze, hanem az esszéíró módszere is. Az a módszer, amely az aktualitásból indulva, a jelenség leírásán, értelmezési lehetőségeinek számbavételén folytatva, a kínálkozó „végső” és megföllebbezhetetlen receptek meghirdetése előtt megállítja a szerzőt, ám mégis egyértelművé teszi állásfoglalását. Az új s új jelenségekből induló, új s új szempontokat és összefüggéseket fölvető írások együtt egy viszonylag széles jelenségvilágot kerítenek be, s meglehetősen sűrű szálú értelmezési hálót alkotnak. S együtt, egymást kiegészítve, megerősítve és árnyalva a tárgyalt nagy témakörnek, a nacionalizmusnak olyan rejtett dimenzióit mutatják meg, amelyet az absztrakt általánosítás szintjén talán nem, vagy csak alig-alig lehetne leírni. A könyv legfőbb sugalma így a jelenségkör összetettségének, integratív erejének (s természetesen: veszélyességének) tudatosítása. Aki végigolvassa A nacionalizmus színeváltozásait, rá kell döbbenjen, hogy ez az olyannyira félelmetes jelenség végső lényegét illetően voltaképpen nem más, mint a szociokulturális erők összjátékaként kialakuló, de kifejlődött formájában már önmagát reprodukálni és vezérelni, befo- lyásoltjait pedig integrálni tudó speciális eszmei erőtér. Olyan erőtér méghozzá, amely alávetettjei számára univerzális értelmezési sémát kínál, s egyszerre végzi el 91
