Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Lengyel András: A "démon" és értelmezője (Gáll Ernő: A nacionalizmus színeváltozásai)
Lengyel András A „démon” és értelmezője Gáli Ernő: A nacionalizmus színeváltozásai C1 áll Ernő új könyve - nacionalizmusról szóló esszétanulmányainak gyűjteménye - aktuális mű. Mindaz, ami akárcsak az utóbbi fél évtizedben térségünkben történt, megerősíti és messzemenően igazolja ezt a témaválasztást. Természetesen, az a jelenségkör, amelyet hagyományosan nacionalizmusnak nevezünk, de amely nap mint nap proteuszi változatossággal újul meg, egyelőre nem nagyon engedi szabatosan leírni magát, minduntalan kisiklik az értelmezés hálójából. De így sem, sőt így igazán nem hagyható figyelmen kívül. A közép-kelet-európai ember létezésének olyan dimenziója ez, amely - egyéni sorsok tömegén keresztül - a térség egészének lehetőségeit deformálja, s az egész térséget meghatározott „pályán” tartja. Aki tehát itt e kérdéskör megközelítésére vállalkozik, nem egy szenvtelenül elemezhető steril és lezárt tudományos téma földolgozását végzi; elemző munkájában maga is közvetlenül érdekelt. Apologeta vagy kritikus, esetleg — reálpolitikusként — modus vivendit kereső, de egyaránt benne él a vizsgált folyamatokban. Gáli Ernő is „érdekelt” fél, többszörösen is. Ő ugyanis nemcsak szociológus, de az elmúlt évtizedek romániai magyar szellemi életének is egyik meghatározó személyisége. A magyar kisebbség számára nyíló játéktérben szerepe hosszú ideig az egyik meghatározó volt, s ma, túl a hetvenen, immár nyugdíjban is súlya van szavának. Természetesen, mint az elmúlt évtizedek valamennyi közszereplője, ő is egyszerre volt foglya és alakítója a viszonyoknak. Helyzete és alkata egyaránt arra predesztinálta, hogy egyszerre (s lehetőleg kiegyensúlyozott formában) képviselje az adottságokhoz igazodó pragmatizmust, s az adottságokon túljutni igyekvő ember természetes változtatási igényét. Ebből pedig az következett, hogy nem maradhatott meg (valószínűleg nem is akart megmaradni) a társadalomtudományok discip- lináris keretei között, hanem - e szerepköréhez is ragaszkodva - közéletbefolyásoló kultúraszervező, s politikai föltételeket tudomásul vevő és korrigáló ideológus is lett. Szerepei egymásba csúsztak, igazi természetüket csak ez a kolliziós szerkezet mutatja. Esszéiben nem is igen lehet szétválasztani a tudóst és az ideológust, s egyensúlyukat olykor nem a szubjektív szándék, hanem a történelmi szituáció belső logikája hozza létre. Ez, persze, egy weberiánus „értékmentes” tudományeszmény szempontjából kétségkívül zavaró mozzanat, hiba, s nem is lehet kétséges, hogy más körülmények között élve Gáli Ernő személyiségében egy másféle pálya lehetősége is benne rejlett volna. Szabványszerűbb szociológus is lehetett volna. De élete és munkássága meghatározott történelmi körülmények között bontakozott ki, s azoktól nem maradhatott mentes az életmű sem. Ha valaki tehát megvonja majd pályája mérlegét, az nagyon sok egymás ellen ható köztörténeti és személyes tényt kell, hogy figyelembe vegyen. S az életmű saját karakterét és speciális hozadékát így sem lesz könnyű meghatározni. Annyi azonban már most is látszik, munkásságából három teljesítmény mindenképpen kiemelkedik. 1. Legnagyobb, legfontosabb 89
