Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Visszapörgetés (Váczi Mária beszélgetése Szoboszlay Péter rajzfilmrendezővel)
nincs rajta az emberi kéz nyoma. Legrosszabb példa a panel. Nagyon szerettem volna gyűjteni tárgyakat, de leálltam, mert valahol ez a két dolog nem jött össze, a beton doboz egy ponton ellenállt. Nekem furcsa nosztalgiám, hogy Kecskemétnek ezeket a gyönyörű palánkjait és kapuit össze kellene gyűjteni valahol. Lehet, hogy festeni kellene rájuk... De hová tegyünk egy ilyen kaput, amit elbontanak, kidobnak? Ezek majdnem művészi emlékek.- Több évtizedes alkotói pályája során, mint művész, mikor érezte magát a legjobban? Talán a hetvenes évek végén. Ez nagy szakmai birkózás volt számomra és valójában - bár nem könnyen - meg tudtam valósítani elképzeléseimet. Habár, visszagondolva maga a kor nem volt inspirativ, mint ahogyan ma sem az. Ezekben az években a magyar animáció egy univerzális szakmává nőtte ki magát, ami alatt azt értem, hogy mindent meg tudott oldani, ami a mozgóképműfajban egyáltalán lehetséges. Természetesen technikai és lépték-problémákkal (például egyszerre nem tudott három egészestés rajzfilmet készíteni, de a szakma művelői mindenre fel voltak készülve).-... És ma? Ha életérzésemet egy szóba sűrítve kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy ellentmondásos. Az emberben él a tisztázás, tisztánlátás vágya, remélve, hogy sikerül megfogalmaznia olyan gondolatokat, amelyek mások számára is elfo- gadhatóbbá teszik a világot. De az ember ötvennyolc éves korára elérkezik oda is, hogy - néha — nem tudja, hol van. Nem tudja, mit ért el. A tudás, tapasztalat és műveltség vagy szakértelem mérhető részére gondolok. Mert olyan világ utórezgéseiben élünk, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy ezek senkinél ne kerüljenek felszínre. A beszélgetést készítette: Váczi Mária 72
