Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 9. szám - Kabdebó Tamás: „33” IV; befejező rész (emlékezés)

rendszerbe rendezni. Jézus a megváltónk, de a megváltás nemcsak a római katolikusok osztályrésze, hanem a buddhistáké, a hinduké is. Végsó' soron az agnosztikusoké, az ateistáké is. Az emberirtás a legszörnyűbb dolog, amit el tudunk képzelni, Dzsingisz kánt, Hitlert és Sztálint a feltételezett pokolba küldjük, örök kárhozatra. Ám: gondolkoztunk-e azon, hogy mi 40-50 év, és 40-50 millió kiirtott emberélet az örökkévaló szenvedéshez képest? Még a földi élet bioszféra viszonylatában is „kevesebb egyetlen másodpercnél!”

A Korán-ban is vannak szép és szent dolgok, bár Mohamed eléggé intoleráns, sőt bigott fiú volt. A Korán legköltőibb gondolata, hogy a világ végén az ördög is megtér. Nos, miért ne? Ha angyal volt egykor, aki fellázadt, miért ne bűnhődhetne meg, s nyerhetne ismét bocsánatot, hogy egy hatalmas vargabetűvel ismét angyallá váljék? Teilhard du Chardin atya nem hitt a gonosz hatalmában, viszont bízott abban, hogy az üdvösség, a „Kozmikus Krisztus” hatalma világméretű.

Érett ésszel nehéz hitelt adni bármilyen „világvégének”. A keresztény teológia szerint is „the world is without end”, azaz a világ vég nélkül való, bár a földi élet egy szakasza ítéletbe kanyarodik.

A feltételezett ítélet utáni élet folytatásának minéműsége még egy-egy vallás értelmezőinek számára sem azonos: vannak, akik a túlvilági létben hisznek, mások, az Isten országának földi eljövetelében, ismét mások a megtisztulás egy előre nem látható formájában. Hát igen. A földi élet valóban véget érhet, a nap — sokmillió év után — kihunyhat. Közben azonban új és új galaktikák születnek. A vallásrendszerek egy olyan kozmológiát tükröznek, amin tudásunk túllát ma már, fényévekkel, fényévszázadokkal. És hinni csak azt lehet igazán, ami nem tudható.

Deus sive natura - eddig jutottunk el. Ha panteizmus ez, hát ezt kell vállalnunk. Hiszünk a halhatatlanságban, habár nem bízunk abban, hogy az feltétlenül egyéni, vagy személyre szóló. Hiszünk a fóltámadás lehetőségében, ám lehet, hogy a sejtrendszerünkbe, az atomjainkba beépült Úr, az általa eltervezett ember zsenialitását, saját kezét választja majd, annak beteljesítésére. Mindennek megemésztéséhez kevés egy nyúlfarknyi, egy kb. 4000 könyv elolvasására és megannyi konzultálására támaszkodó emberi élet. Ami pedig a megértést illeti, minden új bizonyosság kitágítja a horizontokat, melynek határai új kérdőjelekkel vannak kicölöpözve,- ad infinitum Interjú

Cs. Szabó László: Na most én kérdezek, jó?

Kabdebó Tamás: Jó.

Cs.: Ki a kedvenc festőd?

Káté: Coreggio. Ráfáelt ugyanúgy szeretem. Ám egyszer szerelmes voltam egy lányba, akit Coreggio megfestett. Egy az egyben ő az, az Uffizi Madonnájaként. Mindenképpen az olasz későreneszánsz elképzelt paradicsomában szeretnék élni.

Cs. : Költőd is innen választanád?

1977-ben Kabdebó Tamás (nem eló'ször, de utoljára), meginterjúvolta Cs. Szabó Lászlót. (Cs. Szabó László: Két tükör közt. Bem, Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1977. 185-204 lapon.) Az interjú végén Cs. kérdezett, Káté felelt.

36