Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Végel László: A nacionalizmus balkáni nászágya

litikailag rokonszenvezem. Úgy vélem ugyanis, hogy az eseményeknek hátat fordító, a személyes tapasztalat hitele nélküli bátorság és helyzetfelismerés ugyanannak a tehetetlenségi erőnek a következménye, amely ide sodort bennünket, ahol most vagyunk. Pont az irodalom démonát hiányolom ezekből a szövegekből, és csak politikát látok bennük, akkor is, ha éppen versben szólnak. Éppen azért, mert van egy démona az irodalomnak, amelyet semmi sem helyettesít: a hely szelleme, amely beivódik a nyelvbe.

A felháborodás és a szellemi törékenység haragja szól hozzánk ebből a könyvből. Távol van ez a kötet attól a gyalázkodó, durva, a személyes méltóságot sértő, még a jó cél érdekében is hazugságokkal átitatott hangtól, amely ma nemcsak jogot, hanem páratlan népszerűséget is szerzett a közéletben, s észre sem vesszük, hogy akik legjobban verik az asztalt, azok éppenséggel semmit sem kockáztatnak. Napjaink hőse a rögeszmés botrányhős, nem pedig a töprengő és vitatkozó ember. Filip David viszont korunk egész lényünket megingató botl ányáról ír, ugyanolyan belső lelki fegyelemmel, mintha egy szeretett lény eltűnését siratná. Hiányzik belőle a boldog barbárság, amelyet - Camus szerint - az igazság könnyed felismerése jellemez. Nem, Filip David csak keresi az igazságot, egy halkszavú író szólal meg a sok hangoskodó vértanú és még hangosabb mártír között, agy az angazsáltságtól menekülő elkötelezett ember beszél, aki Voltaire-rel együtt mondhatná: „Én forró híve vagyok az igazságnak, de egyáltalán nem vagyok híve a vértanúságnak.”

69