Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Fehér Zoltán: „Jó helre hoztad űket” (Egy keceli paraszt önéletrajzíró a németek kitelepítéséről)
- Akkó itt is úgy szólítsuk. Maga meg engem szólítson Marisnak. — Ezt a szőke kislányt minek szólítsam? — Az a Magdi. — No, akkó Magdibul lesz kettő, mert az én kisebbik lányomat is úgy híják. Majd hónap összebarátkozhattok. Hát a féijinek mi a neve? — Józsi. A kicsinek meg Ferike.- Jó van, Rézi, akkó itt van két ágy, egyikbe aludjon majd maga meg a kislánya, a Magdika, a kicsi a bölcsőbe, a másik ágyba meg a Veronka néni meg a Pali bácsi, a Józsinak meg behozzuk a konyhábú a heverőt, azon jó hele lesz. Terus nénivel behoztuk a bőcsőt, a fürösztő teknyőt, utána a rokonokat otthagytam a nagymamára, én pedig kimentem az istállóba, megnéztem, hogyan helezték el a lovakat. Jani bácsi még egy hosszú fát is odakötözött a jászóhoz, nehogy a lovak megrúgják a tehenet. Pali bácsinak megmondtam, van sok tök kint a szalmakazal oldalába, azt is etethetik a lovakkal.- Most má a lovak esznek, gyüjjenek be, oszt majd mink is megvacsorázunk. Jani bácsi maga is merjen, osztán vacsorázzon meg, utána meg hazaviszi kocsival a nagymamát. A konyhába leűtettem az embereket, és beníztem az asszonyokra. Rézi má megfürdette a kicsit, éppen szoptatta. Mondtam nekik, hajólakott a kicsi, gyüjjenek ki ide a konyhába, aztán megvacsorázunk. Veronka néni kigyütt utánam a konyhába, és elkezdett a Józsihó svábul beszélni. A Józsi fölállt, és kiment az udvarra. Nem értettem, hogy mit beszélnek, ezé nem is nagyon törődtem vele. Fogtam a tányérokat és megterítettem az asztalt. A leves má megfőtt, a rántottát még nem készítettem el, azt majd akkó sütöm meg, ha má eszik a levest. Akkó lepődtem meg, amikó a Józsi visszagyütt. Hóna alatt egy nagy kenyérke vót, a másik kezibe meg egy kosár kiffer körte meg egy tábla szalonna. A kenyeret nem is az asztalra tette, hanem mikó leült, az ölibe. Pali bácsi meg csendesen azt mondta: — Mariska, maguk vacsorázzanak meg, mink majd utána vacsorázunk.- Ejnye, ejnye, Pali bácsi, mié akaratoskodik, ha én kerűtem vóna magukhó, maga sajnálna tűlem egy tányér levest? Adja csak ide, Józsi, azt a kenyérként, jó hele lesz annak itt a kasznin. Maguk meg mossanak kezet, ott van a lavórba víz, aztán üljenek az asztalhó, én meg hílom az asszonyokat. Veronka néni, Rézi, nagymama meg te is Magdikám, gyüjjenek, aztán megvacsorázunk. Nem olyan nagy vacsora lesz, de egy tányér leves, gondolom, jólesik mindannyiunknak... Odaűtek az asztalhó, és rövid ima után merték a tányérjaikba a forró levest. Pali bácsi szóvátette: — Hát a te családjaid, azok is vacsoráznak?- Pali bácsi, ott a másik szobába. Nem engedtem ki űket, mer csak akadoznának. Majd hónap má megkezdhetik a pajtáskodást a Magdikával. Nagymama, maga meg kínálja a Pali bácsiékat, én meg má készítem a rántottát. Az átélt izgalmas nap után jólesett a leves, hiszen reggel óta nem is nagyon ettek. A rántotta mellé aztán odatettem az asztalra azt a kenyeret, amit a Pali bácsiék hoztak, aztán hozzátettem:- A mi rozskenyérkénk nincs ilyen szép, mint a maguk búzakenyerük, azé nem azt hoztam. Tessék, Józsi, itt van ez a jó éles nagykés, evvel könnyen meg tudja vágni a kenyeret, aztán szeljen annyit, amennyit gondol, hogy elég lesz. Ha nem kér már senki levest, akkó elviszem a tálat. A tál helibe meg hoztam két tányér rántottát. A tányérokat úgy raktam le, hogy mindenki tudjon szedni belőle. Egy literes üveg bort is meg poharakat tettem az 70
