Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)

(„államrendellenes bújtogatás a bűntény”). Az ítélettel, a börtönléttel szemben számadást végez: nem bánt meg semmit, nem érzi bűnösségét. Most ismét hivatkozhatunk a vers szociográfiai jellegzetességére: a börtönbeli számáról ír: „négyszázkilencvenöt- / nyolc-nulla-nyolc a számom.” A pontosság is hozzátartozik a vers szociográfiai hitelességéhez: a költő bevallja, hogy nincs miben reménykednie, nincs, aki segítse, nincs foglalkozása, nincs jövője... Mégis konok hit él benne, bízik: „Verhetnek, mint vasat / más színre mégse váltok: / őrzöm a parazsat / és mérem a világot.”

A falak zártságában fogant versek közé tartozik a Felleg mögött, melyben így érezteti rabságát: „szememmel röpködök” az égen. Ránehezedik az idő, lassan múlik, a percek szúrnak, „mint tört üveg, / mint köröm alá vert szeg.” Buda versében a hasonlat nem öncélú játék most sem, a „köröm alá vert szeg” félelmes kínzásokra enged következtetni. A vers elején és végén az „ág ütötte ég” képe jelenik meg, a felhők mögé bújó nappal. S most az önmagát jellemző „semmiségem” szó nemcsak szerénységének kifejezése, hanem a bezárt helyzetéből, rabságából adódó kiszolgáltatottság. - A Nőttem is helyzetkép, önarckép. Népdalszerű könnyedséggel kezdi, de később „vaskos vétkeiről” ír, kényszerű elítéltségét rajzolja meg („nyakatlan, nyűtt rabing”, „darócruha”). Kiszolgáltatott rabként csak a megmaradásra, a tisztességre figyel. — Az Esti üzenet című verse már azzal is kitűnik börtönversei közül, hogy jóval terjedelmesebb az átlagnál. Másrészt azzal is, hogy természetábrázolása részletesebb, s ez összekapcsolódik más mondanivalóval, pl. a szerelemmel. A nyergelet- len szelek, a száguldó mozgás képei jelennek meg előttünk, de közben a mozdulatlanság, a mozgás visszafogása is ezzel ellentétben („rács”, „zabola”, „kaloda”). A szálló szelekkel szeretne ő is elrepülni, de nem lehet, mert zár van az ajtókon. Megismétli: „nem lehet / nem lehet”. A felé nyújtott kaijai, az „édes egyetlenem” megtalálása, a ráboruló éjszaka képe s Magyarországé — a tágasabb verskompozícióra hívják fel az olvasó figyelmét. (Az Esti üzenet 1957-58 körül íródott, belekerült a költő első kötetébe, a Füvek példájába, de a Csöndország című kötetének jelentős versciklusába, a Falak könyvébe tartozik igazán.) — A Korommezőkön című versében a sajgó lábakkal, a tört talajjal jelzi a körülményeket, de legfontosabb az, hogy a versírás, a verssorok leírása „nem engedélyezett” a fal közé zárt költőnek. Ezért „agykéregbe vésem versemet”, - írja. - Komor vers, komor verscím: Összevert. Itt nem az ún. szociográfiai hitelességről van szó. Lírai vers, szomorú vallomás az összeverésről, a dagadt lábakról, a közeli halálról. Keserű számvetése ez rabsorsának, melynek kulcsszavai a következők: „esendő”, „félek”, „bánat”, „vér”. így fejezi be versét: „Végül majd maradok magam, / nem lesz, aki magával vinne, / s vastépő kézzel, komolyan / csomót kötök a síneimre.”

A „Töredékek” a Falak könyvének rövid, pársoros versei, verscsírái. Bár néhányszor találkozunk hasonló rövidségű Buda Ferenc-versekkel, mégis el kell különítenünk ezeket a kis verseket. Nemcsak azért, mert a költő is ezt tette, hanem azért is, mert a költő rákényszerülhetett a „falak” mögött, a börtönben egy-egy versrészlet abbahagyására, a teljesebb kifejezés helyett a néhány soros sűrítésre. Buda Ferenc tehát ezzel a töredékességgel nem a napjainkban lévő kihagyásosra komponált versírási divatot követi. Illyés Gyula abbahagyott versekről beszél, Simonyi Imre pár soros versei „forgácsok egy fakeresztről”, Utassy József Az utolsó szó jogán címmel ír verset. Buda Ferenc Töredékek című verse tizenkét kis részből áll: a legrövidebb két soros, a leghosszabb kilenc soros. Mindjárt az első töredékes vers — egy esetleges hosszabb vers csíráját rejti magában. „Harangszavú szabadság”... így kezdi. Megáll, eltűnődik, hogy Istenem, de szép is a szabadság harangszava. Az elgondolkodás, a megállás a hárompontos írásjellel fejeződik ki. Egy ellentéttel folytatja: „De jaj, a csizmák / itt menten széttapossák.” A szabadság és a rabság ellentéte, a

57