Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)
megfogalmazza: „Szakadék életünk örökös küzdelem / az örömért, maradék ifjúságunkért. / Konok hit nélkül nem megy. Nélkülünk ki / hajtaná végre a virradatot?” - írja a Rohamban.) S egy formai kérdést hadd vessünk fel: a költő ritkán él a szonett formai fegyelmével. De most ebben a „szépnek” tűnő formában vall a kimondottan nem szép, „szolgaszülő-korról.” A költő úgy érzi, hogy hiába ölnek, pusztítanak, egyszer ennek is vége lesz, „mert rájuk omlik a homok.” Bízik a múló idő igazságszolgáltatásában. - Már a verscím is csaknem jelképes erejű: Vagyunk verebek. A címben a költő az erőtlen, szerencsétlen, árva verebekkel, kisemberekkel való azonosulását fejezi ki. A köznyelvben a verébhez a „szürke” jelzőt kapcsoljuk, legtöbbször „szürke verébről” beszélünk, a költő tudatosan épít erre a hagyományra, de még hozzá kapcsolja a „szánalmasságot”. A négysoros versszakok után a befejezésben változtat - (Ady szerette „zökkenteni” a ritmust, megváltoztatni a verssorok hosszúságát stb.) —, megtoldja az utolsó versszakot még egy sorral. így külön hangsúlyt kap a „táncos, szép halál”. Ezt egy váratlan szókapcsolattal előlegezte („lángos halálok”), a szörnyű pusztítást, halált társítja a veréb-sors „szürkeségével”, a mindnyájunknak megmaradó szürkéllő határral. - Ezek közé a rövid, komor önjellemző versek közé tartozik a Törtkarú című, mely a hajdani népdalküszöb megoldásával él. A természeti kép és az ember belső világa összekapcsolódik. Még a szerelem sem nyújt igazi menedéket. Mindenfelé törtágúságot”, „kifordult fészket”, „szúrós csillagokat” vesz észre. A nagyvilág kegyetlensége szertefoszlatja az emberi kisvilág álmait. A hangok félelmesek („páros csizma koppan”), a fényhatások még inkább: „géppisztolycső fémlik”. A Hatalom hallgatást, csendet parancsol. A költői eszközök is mind a komor mondanivaló kifejezését, még jobb megértését segítik elő: az allite- ráló szavak („kámzsa, kereszt, kakastoll”, „vad válaszok”, „félelembe falazott”) és a rímek („kakastoll” - „parancsol”). A vers záróképe maradandó értékű: „félelembe falazott / éjszaka feketéllik.” — A Mécsesszemű remény verssoraiban hasonlóképpen él a reménytelenséget sugárzó természeti képpel: („Fellegfűvó fecskék / fulladnak a porba”), melyet még fokoz a „kibelezett béke” borzalmat sejtető képével. Ez a fagyos világ „hideg havával”, a hasonlat „beteg állatával” is az emberi borzalmakra utal („megtiport test”). S azt hisszük, hogy nem kell a versbe „belemagyaráznunk” az 1956-os forradalmat eltipró hatalmakat („földszín-szürke hadak/ jajtalpú csizmája...”), a „rend”-követelését, mint korábban a Rend című versében is. A tél, a fagy, az éjszaka, a sötét képeivel szembeállítja az őrködő „mécsesszemű reményt.” — A földfekete című vers az emberre nehezedő fájdalommal és fekete félelemmel kezdődik, s ez a komor hangulat folytatódik a „hamuszín hajnalokkal”, a mélybe rejtett fénnyel. Visszatér a versben a félelmes korváltást éreztető „hülő hamu” jelzős szerkezet. Komor hangulatú verseihez tartozik a Kihűl című verse is. A Falak könyvének verseiben a következő parányi vers is inkább a későbbi, töredékes jellegű költeményeivel rokon. Kezdőképe, a „széttiport tüzek” emlegetése felidézi bennünk Juhász Gyula Dózsa után című versét, melyben az „eltiport tűz hamva” mellett virrasztók komor hangulatáról ír. Mindkét versben az eltaposott harc tüzének képe, a bosszú félelmetessége jelenik meg. Buda Ferenc verseiben szinte sohasem találkozunk durva szavakkal, erős kifejezésekkel. De most a helyzet jellemzésére a megszokottnál erősebb szavakat használ: a bosszú „vizel” az eltiport parázsra, hátha így sikerül visszafojtani, eltüntetni. A korábbi versekben feltűnő rend képe nagybetűvel válik látszólag Jelentősebbé”, s így még visszatetszőbb a vele kapcsolatos naturalisztikus kép: „s lehányja részegen magát / a Rend.” így válik még ellenszeve- sebbé, undorítóvá a „Rend”. A parányi vers igazságot tesz: a mesék befejezésének reményét sugallva: „Ám végül majd az inga / visszaleng.” — Az előbbihez hasonlóan rövid, cím nélküli vers következik a Falak könyvében. A parányi vers azonban nem „könnyű”, kellemes pillanatot őrző hangulatkép, hanem komor szénrajz. A színek 55
