Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)
emelnünk azt a versciklust, melyet azonos versformában írt, mindet külön cím nélkül, s a vers kezdő szavát, illetőleg szavait megnövesztve félig címnek tekinti. A szonettek rímképlete a hagyományos shakespeare-ihez áll legközelebb (abab/cdcd/eef/ggf), hisz megőrzi a négysoros versszakok rímképletét, de változtat a háromsorosak rímszerkezetén. Az ötödik verscsoportba pedig a töredékektől és a rö- videbb versektől kissé eltérő sorú, terjedelmű, tematikájú vagy stílusú költeményeket tekintjük (pl. Könyörgés). A Falak könyve - a Csöndország című verskötet első ciklusa, míg a második pedig a Túl a falon címet viseli. Itt a falaknak nem egyszerűen épületrész jelentése van, hanem a bezártságot, a rabságot, a börtönvilágot fejezi ki. A Falak könyve elé tett versbevezető a tornyokban lévő harangok megszólalását érzi feltétlenül szükségesnek. Mert fújhat a szél, összecsavarhatja a harang kenderkötelét, sőt vihar is keletkezhet, de a harang csak a harangozó tevékenysége révén szólalhat meg. „Föl talpra hát / harangozó / Húzd amíg lehet!” A Falak könyvének élén a „veszélyesnek” tartott költemények olvashatók: a Rend, a Tizenöt-húszéves halottak, a Pesten esik a hó. Az 1956-os magyar forradalmat eltaposták a szovjet tankok. Ez a kijelentő mondat fedi a valóságot, de még nem vers, nem költészet. Hogyan formálja a nyers valóságot költészetté Buda Ferenc? Mindjárt a vers első szavával „leüti” a szükséges hangot: „hazánkról” beszél, mindnyájunkéról, s hozzákapcsolja az első mondatban a forradalom tragikus elfojtásának, vérességének képét. Ahogy Vörösmarty a Szózatban a nemzet valamennyi tagjára gondol, mindenkire, valamennyiünkre, úgy Buda Ferenc is többes szám első személyben szól, nekünk, így azonosulunk vele s a versben elmondottakkal. A „szív” és a „vér” képét fokozza (’’hűlő patakokban omlik”), majd azonnal határozottan a forradalmat eltipró szovjet tankok képét idézi fel („rőtcsillagos”, „komor”, „kövér”). Az alliterálás most sem egyszerű játék, hanem komoly valóság: recseg-ropog a harmadik és a negyedik sor néhány mássalhangzója („r”, „cs”, „k”, „t”). A tankok tapossák ki a „nyugalmat”, most már igazi a csönd. Az Arany János versből, A walesi bárdokból ismert „néma tartomány” ez. A leigázott ország csöndje ez, amelyet alig „tör” meg valami, talán csak egy kis zaj, pattanás, hang. A hajdani hatalom „húsunkat emésztő gyilkos hordákként” jelenik meg a versben. A drámai szembenállás félreérthetetlen: az egyik oldalon ott állnak a forradalmárok, a fegyverrel vagy fegyvertelenül álló hazafiak, és a másikon pedig az őket eltaposó tankok, idegen hordák. A reménytelenséget, a forradalmárok sorsát egy félelmes képpel szemlélteti: a remény „csak halottaink hűlt szemén” csillan fel. Ez a remény - csak a halottaké, az ő reménytelen reményük. A költő most stílust vált, és a ke- resztrímes és párosrímű zárt sorokat - egymás után zuhogó mondathalmazzal folytatja, szinte megállíthatatlanul. A sorvégre, rímként helyezi el a pusztítást kifejező igei állítmányokat: „megöltek”, — „halomra törtek” - „vártak”, - „zártak”, - „aprítottak” — „szólítottak”. A végzetes eltaposás, szörnyű kiszolgáltatottság - az alliterálás révén is még határozottabban kifejeződik („hernyótalpak halomra”). S a versben mindent elnyom a háború, a harc, a halottak stb. képe — a költő más verseiben gyakori békés természeti képek (füvek, fák, növények stb.) helyett. A költők mindig gondosan megválasztják a művek címét. így különösen fontos szerepe van Buda Ferenc esetében is. A „Rend” - a tankokkal kikényszerített látszólagos rendet jelenti. Azt hisszük, hogy nem indokolatlan most József Attilára hivatkoznunk, aki a Levegőt! című versében elutasítja a fasizmus rájuk erőszakolt „rendjét”, és igent mondott a jövőben remélt szép rendre. Míg József Attila verseiben megszaporodtak a fasizmus éveiben a tagadó elemek (pl. „s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám/ ha nem vagyok szabad!”), addig Buda Ferenc versében az eltaposott forradalomra, a hernyótalpas hatalom rendjére mond nemet („de nekünk/ nem kell semmi rend, / ha tűz s terror teremti meg, / minékünk nem kell jóbarátság, 53
