Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Kántor Lajos: Volt egyszer egy Egyetem
zó hajlamát, az önálló véleményalkotás megkövetelését, a tehetség tiszteletét. Ha valamiért frusztráltnak érezte magát egyetemi tanár korában, az a fojtogató időhiány, hogy a különféle társadalmi megbízatások miatt nem tud kellőképpen felkészülni kurzusaira. A tekintélytisztelet nem bénította. Visszaemlékszem egy folyosói jelenetre: a marosvásárhelyi Igaz Szó egyik szerkesztője panaszkodott ránk, egyetemista fiatalokra, hogy nem vagyunk eléggé meggondoltak (ezt nyilván politikai-iro- dalompolitikai szempontokra alapozta az illető); Szabédi csak nézett rá csodálkozva, és jelenlétemben visszautasította a vádat. Tulajdonképpen a Forrás első nemzedékéről volt szó (az elnevezés későbbi), amelyet a falakon belüliek valóságunktól való elszakadásai, „kozmikussággal, apolitizmussal” vádoltak. A szöveg, a nyelv tiszteletét tanulhattuk Szabéditól, a tanártól, az irodalmi nyelv- történet kurzuson. S a fantázia és logika rendkívüli kapcsolását a finnugor és indoeurópai nyelvek rokonságát bizonyítani akaró speciális kollégiumán. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit diák tanárától kaphat; nem a lezárt eredmény, hanem a gondolkodásmód s az emberi tartás felől nézve. Innen megítélve, jobb egyetemet ma sem kívánnék magamnak a Bolyainál. Ötödévesek voltunk, az államvizsgára-készülés szabad félévében, amikor Szabédi egy április napon, Szamosfalván (Kolozsvár határában) a vonat elé feküdt. Hogy az a két hónap a Bolyai és a Babes Egyetem (közvetlenül Ceausescu irányította) egyesítése óta mit jelentett neki és hány tényező tragikus összejátszása mutatható ki ebben a tiltakozó menekülésben, az egy méltóbb dráma tárgya lehet, mint amilyet Székely Jánosnak sikerült ebből az élettragédiából alkotnia. A történelmi és személyes megaláztatások sora ma sem igazán ismert, nem teljesen tisztázott. De valamennyien éreztük a veszteség pótolhatatlanságát, a pillanat történelmi megjelölt- ségét. A ravatalozást természetesen nem engedélyezték az Egyetemiek Házában, sőt a házsongárdi kápolnában is szerették volna elkerülni „illetékesek”, hogy sokan gyűljünk össze. A temetés időpontjának előrehozása sem tudta azonban megakadályozni, a gyász méltóságába burkolózó néma tüntetést, kollégák, barátok, tanítványok döbbent főhajtását. Csehi Gyulának nem a temetésére, hanem halálának órájára és a két fotelre fektetett merevedő testre emlékszem. Különös emlék, valóban. Hozzám jött, szerkesztőségi íróasztalomnál beszélgettünk, grafikus fia kiállításának időpontjáról egyezkedtünk. (Később a főszerkesztői szobában érte az infarktus.) Ezúttal ő volt a külső, én a belső ember, úgy is, mint a Korunk Galéria ügyeinek intézője. Micsoda különbség, egy tizennyolc évvel korábbi pillanathoz viszonyítva; Horea úti lakására hívott, mint tanítványát s a folyóirat potenciális külső munkatársát, megbeszélni a híres Steinbeck-regény újrakiadásáról írt recenziómat. De az is lehet, hogy második feladatom, Szilágyi András riportkönyvének kritikájáról beszéltünk. Az egyetemen irodalomelméletet tanító professzorom kitűnően értett hozzá, hogy rávezesse a fiatalt a „helyes útra”. Természetesen nem akarok rágalmazni, de ha előkerülne valamelyik fiók mélyéről az eredeti fogalmazvány, és összehasonlíthatnám a megjelenttel, néhány — számomra ma idegen - fordulat, mentegető-magyarázó, ideologizáló mondat eredete igazolhatóvá válna. Az átideologizálás irányát jelzendő írók ide egy, már akkoriban hihetetlen bibliográfiai (úgy is mondhatnám: biográfiai) adalékot. Elsőéves korunkban, az 1954/55-ös tanévben, a Bevezetés az irodalomtudományba elnevezésű kurzushoz megadott könyvészetben egyetlen szépirodalmi mű találtatott: Kocsetov szovjet író A Zsurbin család című friss, „divatos” regénye. (A friss nyilván csak a megjelenés s a megfilmesítés idejére, nem pedig a mű hangjára értendő, bár teóriára oktató tanárunk ez utóbbit igyekezett elhitetni velünk.) Mentségére hoznám föl Csehinek, hogy ebben a tanévben került vissza Kolozsvárra, az egyetemre, a nagyenyedi kollégiumi orosz nyelvtanárságból, két évi „alsó munka” 48
