Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Lukácsy Sándor: A szorongás irodalma
Csongor és Tündében-, bölcs, bajnok és művész képében A karthausi szerzőjét késztetik elmélkedésre; végül mint gyáros, katona és tudós, ők hullanak sírba Az ember tragédiája londoni színének haláltáncában. Mily különös stafétamozgása ismét egy motívumnak! Giuseppe Pecchio, aki jó százötven évvel ezelőtt elsőként kezdett el gondolkodni irodalomszociológiai kérdéseken, a remekműveket kollektív munkáknak tartotta. A Gerusalemme liberata nem csupán Tasso lángelméjének alkotása; versformáját Boccaccio és más olasz poéták dolgozták ki, hasonlatai Vergilius, Ovidius, Lucanus hímes mezejéről valók, Armida kertjének leírásához Ariosto adott ötletet. És maga a nyelv, az édes, anyai olasz nyelv! Hány kéz, hány költő fáradozása, ihlete, nappala, éjszakája formálta, míg Tasso rálehelhette az utolérhetetlen báj és zengzetesség zománcát! Nemzeti romantikánk remekeinek is vannak csendes társszerzői: Bessenyei és Kazinczy nemzedéke. Az ő szorongásuk kiáltása töri meg - mint Zrínyi Afiumában a király fiáé - a veszélyes csendet. Nélkülük Vörösmarty nem szórhatja elénk krőzusi kézzel a nyelv kincseit, Petőfi lantjának hangját nem zengik vissza az időnek bércei, a századok, Madách nem írhatja meg az emberiség magyar költeményét; egyáltalán: nélkülük, programjaik, megtervezett álmaik és aprószerű első lépéseik nélkül nem újulhatott volna meg az egész nemzeti lét. „Mert semmi sem esik e világon - mondotta Kölcsey, épp Kazinczyról szólván - semmi sem esik e világon ok és egybefüggés nélkül; ami történik, annak magvai század előtt, s talán senkitől sem sejtve, hintettek el... Homályban él és munkál az író, s egykorúi által kicsinységekkel bajlódónak tartatik, mert idejét idegen szavak magyarrá tételével, régiek keresgélésével s több ily parányisággal vesztegeti... Tisztán csak a maradék fogja láthatni: miként nyert az egész nemzet szó által ideát, idea által tettet s tett által jótevő, egyetemi változásokat...” Az úttörőknek rendszerint Mózes szerepe jut: fólhágnak Nebo hegyére, de az ígéret földjét csak messziről pillanthatják meg. Sorsuk - Kölcsey szavával - „borzasztólag szép”. 27
