Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Kenéz Ferenc: A nagy E betű (Áttelepedési napló 1988 novemberétől 1989 márciusáig)
Kenéz Ferenc A nagy E betű ✓ Attelepedési napló 1988 novemberétől 1989 márciusáig 1988. november 28. Ma, vasárnap délelőtt, megvolt az első kézi mosás. Két hete eladtuk a mosógépet, úgyhogy amikor bejelentkeztek, jönnek érte, Ágnes az utolsó pillanatban még neki- ugrott, hogy az addig felgyűlt szennyest még egyszer, utoljára, géppel mossa ki. Csak hát mostanra már összegyűlt az újabb adag, így hát mától kézzel mosunk. Pár nap múlva elviszik az írógépet is. Üresítgetjük a fiókjainkat, hordjuk a sógorhoz, hordjuk a szemétbe. Fióknyitogatás közben érzem, nem az autótól, s nem a falusi házunktól nehéz megválni, hanem az évek óta fiókban lapuló dugóktól, tésztaszaggatótól, gyertyacsonktól, a nem tudni mire szolgáló kis alkatrészektől, melyek csak a második, harmadik, egyre szigorodó válogatások során kerülnek ki végül is a szemétbe. Az autótól nem lelki dolog megválni - egy fiók tartalmától igen... Besétálok volt munkahelyemre, a szerkesztőségbe. Olyan rég nem jártam benn, hogy nyugodtan viccelődhetnek is: „Mi az, már vissza is jöttetek Magyarországról?” Nem hangoztatom, de most már még inkább menni akarok, mint az elején, mikor elkezdtük. No persze, délután átvillan a fejemen: amilyen arányban megyünk, olyan arányban nő meg a szerepe a maradóknak. Nem a reális szerepe, természetesen, hanem az irreális. Nem annak a jelentősége nő meg, amit csinálnak, hanem annak, amit csinálniuk kellene. S ez nagy különbség... November 29. Cseh Kati mondja, hogy eddig körülbelül 30 ezer lejt költött a kiviteli engedélyekre. (Ebben, gondolom, a lefizetések is benne vannak.) Adományozott festményt és műtárgyat a múzeumnak és villanybojlert a felügyelőnek. Lakását állítólag a Villamosművek vezérigazgatója szemelte ki magának, de még annyira sem próbál segítségére lenni Katinak, hogy a lakás hálózati kikapcsolását soron kívül elintézze. Nem, aki megy, az csak álljon sorba. Órákon, délelőttökön, napokon át. Ők ráérnek. Kivárják, amíg megüresedik a lakás. Tegnap a román Szabad Európa Rádióban erdélyi menekülteket szólaltattak meg. Úgy próbálják beállítani a dolgokat, mintha azért kényszerültek volna elmenekülni, mert „nem tudtak jól románul”. Nyolcvan éves édesanyám ma sem tud húsz-harminc szónál többet... November 30. Ma végérvényesen eldőlt, hogy januárnál hamarabb semmiképpen nem számíthatunk a távozásra. Nem lesz a kezünkben minden szükséges papír. Rettenetesen össze vagyunk omolva. Nézzük, lessük az órát, mikor van már óra szerint is este, hogy le lehessen feküdni. Eddig azt néztük, hogy jaj istenem, már 10 óra, és még annyi dolgunk van, most meg azt próbálgatjuk, hogy ne kelljen tudomást vennünk 59
