Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Zelei Miklós: Felsőnémeti-Ungvár

akik még azt is megtehetik, hogy azzal foglalkozzanak, hogy megszabaduljunk tőlük.

Velünk együtt olyan tíz kocsit engedtek be a karámrendszer következő állomására, mögöttünk visszatették a lakatot, és várakozunk a sorompónál, amin a vámőrökhöz lehet bejutni. Oda már egyenként engedik az autókat, mégis, most is bent áll vagy öt.

Hatalmas padok mellett várnak, azokra a padokra kell kirakni az árut. A padok fölött éles fényű világító testek, hogy a vizsgálók elől semmi ne maradjon árnyékban.

Most egy ideges civil rohan körbe közöttünk, övén a csíkos bot fitgyeg, mindenkinek a kezébe nyom egy cédulát, előzőleg fölíija rá a rendszámot. Ez az a cédula, a kiscetli, amiért reggel majdnem hősi halált halt a katona, úgy ugrott az autó elé, hogy megszerezze.

Négy pecsétnek kell összegyűlnie a négy mezőre osztott cédulán: ukrainkszkij pogranyicsnyik, ukrainszkij tamózsnyik, szlovackij pogranyicsnyik, szlovackij tamózsnyik.

Egy nyolcvannégyes évjáratú, ezerkettes Lada áll a vizsgálati fényben, egyenruhás lány járkál körülötte. A lány magas és nagy fenekű, hátul öklömnyi fémbélyegző lóg ki a zubbonya alól, és lépésenként billen jobbra, balra. Cirokseprűk vannak a Lada csomagtartójára kötözve. Megszámolom, pontosan tizenhét cirokseprű. A lány is megszámolja őket. Ujja hegyével bökdösi a söprűnyelek végét, és újra járkálni kezd körbe. Körüljárja néhányszor a Ladát, és elmegy.

Talán már az is védekezés, ha kitartóan figyelek. Nézem az órám, tizenhat és fél perc múlva egy férfi vámőr megy oda a Ladához, a zubbonya alól neki is a fenekére lóg a bélyegző. Járkál az autó körül, egy kicsit távolabbról is megnézi, aztán a kocsi farához állva, az ujjahegyével bökdösve a nyélvégeket, leszámolja, hány ciroksöprű van a csomagtartóra kötözve. Ezúttal se tizenhat és fél, vagy tizennyolc egész három tized, hanem újra pontosan tizenhét darab cirokseprűt számolhatunk össze. Mind vadonatúj.

Miután újra összeszámoltuk, hány cirokseprű van a nyolcvannégyes évjáratú Lada csomagtartójára kötözve, a vámőr körüljárja az autót, én meg állok kívül, a sorompó innenső oldalán, és nézek utána, ahogy most ő is elmegy, ugyanabban az irányban, amerre az előbb a lány. Ezután huszonhárom perc ötven másodpercig semmi nem történik. A seprűs Lada vezetője a vámpadon ül, és nézi, ahogy a többi autó körül is őrlányok és őrférfiak járkálnak, nekem meg vissza kell mennem az autónkhoz, mert egy nő ismerkedik Árpival, ő meg kiabál, hogy segítsek.

A nő lengyel, és azt mondja, hogy vigyük át a csomagjaival együtt, mert többet vásárolt, mint amennyit szabad, s különben se lehet átmenni gyalog. Nekünk viszont, mutogat az üres hátsó ülésre, alig van csomagunk. Adna két üveg vodkát. Savanyú felhők szállnak körülötte, ahogy a karját fölemelve, az ujjaival is mutatja, kettőt. Nem mi lehetünk az elsők, akiket kétes származású, talán mérgező vodkájával kínálgat.

Elfordulok, s látom a csomagjait, amint dagadtan, ráncosán repedeznek egy fa alatt. Még vagy fél tucat ember várakozik ott, vegyesen férfiak és nők, akik mindannyian többet vásároltak.

Egy nap? Két nap? Három? Néhányszor még átgázolnak a bádog ajtós budi szarkupacain, az egyik ajtón míniummal festett ciril ZS, a másikon M, és érkez9