Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Fodor András: Józan reggel (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Fodor András)
dasági vezető kis híján hazaküld. Közvetlen főnökömnek, Sallai Istvánnak kell miattam kilincselgetnie, telefonálgatnia, szinte becsületszóra jótállnia értem. Tőle tudom, hogy egy évvel később, a Könyvtáros folyóirat szerkesztője, a minisztérium embere és közte ilyenféle párbeszéd zajlott: - F. A. a költő dolgozik ott nálatok? — Igen... Nagyon jó költő, Németh László is dicséri valahol... - No! - emeli föl szavát a minisztériumi küldött - ez nem olyan egyszerű. Benke elvtársnő az egyik házi eligazításon hosszú perceket szentelt F. A. csepülésének. - Annál inkább látszik, hogy jó költő. Mit gondolsz, csepülnék különben? Ám mindeközben a Hivatal ellenállása, fenntartott gyanakvása következő kötetemet, a már 1958 nyarán elkészült At a tengeren-1 is úgy elkaszálja, hogy csak többször átírt szerződésekkel, hozzá várt ciklusnyi új verssel, váltogatott szerkesztői jelentésekkel, kritikai testület összehívásával, „Király-i” garanciával kerülhet elő 1961 tavaszán, Tengerek, dombok címen. S még valamit Az ördög győzelme magyar és közép-kelet-európai történelmet kifejező jelentéséről - ahogy megtisztelőén te emlegetted a vers metaforikus értelmét. Nézeted talán azért nem elfogult túlzás, mert olyan nevezetes zeneteoretikus - Theodor Wiesegrund Adorno - játszik a kezünkre, aki Bartóknak, de kivált Stravinsky- nak következetes ellenzője volt. A katona történeté-ről azonban feltűnő elismeréssel szól: el nem árult lehetőségként, olyan zene ígéreteként, „melynek csapásai alatt az Idő darabokra hullik szét... mely a negatív örökkévalóság képe.” Adorno elmélkedéseiben szinte szó szerint az fogalmazódik, ami a fönt idézett versben: „romokból épült volna ez a zene... melyben szinte nem marad egyéb, mint önmagunk csonkja és annak kínja, hogy ez az egész mégsem akar véget érni..., hogy csak kínt tud okozni, mely ellen nincs vigasz és tiltakozás.” Versem 1957 elején íródott, Adorno Stravinsky-portréja (Ein dialektisches Bild), 1962-ben. Áthallás se innét, se onnét nem lehetséges. Azaz... úgy látszik, a mi világunkban az orosz népmese és Svájc között, „Az ördög győzelme” újra és újra ismétlődhet, netán sohasem ér véget... I I I | Molnár Péter: Tükör 96
