Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - László Ferenc: A kicsi „tót” (Bartók műve a műjegyzék és az összkiadás között)
rendszerrel szemben, amelyről pedig igencsak föltételezhető, hogy több-mint-elvár- ta, megkövetelte az ilyes „félreértést”. Emlékezetes, hogy Nagymagyarország hivatalosságai másképpen nevezték meg nemzetiségeiket, mint ahogyan ők hívták magukat: román helyet oláht, szlovák helyett tótot, szerb helyett rácot írtak és mondtak. Ebben az érintettek lekicsinylést láttak, okkal. „A kis »szlovák«”, tudtommal 1956-ban, illetve 1957-ben jelent meg az irodalomban, Szabolcsi Bence Bartók. Sa vie et son oeuvre, illetve Bartók Béla. Weg und Werk című szöveggyűjteményeiben, melyekből nem hiányozhatott a Szőllősy-jegyzék. Kérdem: nem szabad föltételeznünk, hogy amikor ezeket a könyveket nyomdába adták, a pártcenzúra — a szocialista testvérnépek érzékenységére való tekintettel, az oláh, a rác, a muszka, a rusznyák stb. nemzetnevekkel együtt - a tótot is tiltotta, és megkövetelte a szlovákkal való behelyettesítését? Nekem legalábbis kézenfekvőbb ez a magyarázat, mint az, hogy akár Szabolcsi Bence, akár Szőllősy András ne értette volna meg a bartóki szójátékot. A művet egyetlen forrásból ismerjük: az ajánlással ellátott fogalmazványból, mely a család tulajdonában maradt. Ma néhai Oláh Tóth Béla leánya, Fábián Bélá- né született Oláh Tóth Mária őrzi Egerben. A Bartók Archívum tulajdonában lévő fénymásolat alapján helyesbítenünk kell az irodalomban immár meghonosodott „címet”, amely nem cím, hanem az anélkül fönnmaradt mű ajánlásának kiragadott részlete. A teljes ajánlás (melynek hasonmása, mint említettem, már 1948-ban megjelent Demény dokumentum-gyűjteményében) így szólt: „Első karácsonyi,újévi, születésnapi ajándék/ A kicsi „tót”-nak/A vadonatúj, újdonsült/Nagybácsitól. /Bécs, 1905. dec. 20.” A kötetszerkesztő javasolni fogja, hogy a cím nélkül hátrahagyott opusculum a tárgyszerű Öt gyermekdal cím alatt jelenjék meg, jelezve, hogy ez a cím apokrif, s hogy a mű azonos azzal, amelyet )rA kis ’tót’-nak” címen említ a korábbi irodalom. Gyors kézzel odavetett, ám mindvégig jól olvasható kotta. Egészen egyértelműen utal a gyorsaságra az utolsó dal végéhez fűzött magyarázat: „(a karácsonyest jön, nem akar várni, nekem meg most nincs időm befejezni a ’gyermekeimet’ (Frühgeburt [=koraszülés])”. A II. , a III. és az V. dal után „(Folytatjuk)”, sőt „(Folytatjuk!)” ígérettel kötelezte magát Bartók további szakasz, illetve szakaszok komponálására. A szövegeket emlékezetből, helyenként bizonytalanul, másutt hiányosan írta le. A II. dal utolsó soránál például három szövegváltozat is megjárta a tollát: „ilyen édest”, illetve „hanem ilyet”, illetve „ily helyeset még nem láttam”. AIV. dal harmadik szakaszában a szöveg egyszercsak elfogy. Az V. szövege csaknem teljesen hiányzik. Zenei tétovázásnak viszont kevés jelét látjuk a kottán. Igaz, hogy például az I. dal elejéről hiányzik a tempójelzés s egyetlen dinamikai jel sincs a darabban, de a fontosnak tartott hangsúlyokat akkurátusán kiírta Bartók. AII. dal („Frissen”) ütemváltozásait nem jelezte (egyáltalán: egyetlen ütemjel sincs a kéziratban), de a zongorarészhez odaírta: „poco ped.”. AIII. -éhoz is fűzött egy általános érvényű előadási utasítást: „non legato”. A IV. tempója: „Nem gyorsan”, előadásmódja: „poco pesan- te”. Az V. -éi: „Lassacskán”, illetve „szeliden”. Itt-ott hang- és hangzatjavítások is előfordulnak a kottában (ezeket az összkiadás természetesen jelzi s kommentálja majd), de egyértelmű elírást mindössze egyet találni az öt dalban. A kézirat tehát nem egy befejezett művet tartalmaz, hanem csak annak fogalmazványát. Az alkotói szándék s az alkotás jellege nagy vonalakban kiolvasható belőle, de nyilvános megszólaltatás alapjául csak akkor szolgálhat, ha a tisztázata is előkerül, vagy valaki elvállalja apokrif kiegészítését. Egyik dalnak sincs sem bevezetése, sem utójátéka. Az öt dal zongorarészének felrakása „koráikönyvszerű”: a jobb kéz hangról hangra tartalmazza a teljes cantus 55
