Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
Pomerániáról nagyon keveset tudok, de biztosan érdekes lesz, ha megírja. Magdával megállapítottuk, hogy a Kariatidákban is az köti le az olvasót, hogy minden gondolata, mondata a gondolatok, emlékek, vonatkozások sokaságát idézi föl, s ez együtt zeng a lelkűnkben az olvasottakkal, s előbb-utóbb föl is bukkan, ha csak egy fél mondatban is, bizonyságául, hogy nemcsak mi magyarázzuk bele. Magda régész lánya, Kornélia és férje Selinunteben, Szicíliában éppen kariatidákat leltek, amelyek egykor tartottak valamit. Most a homokrétegek alól kikerülve várják, mi lesz további sorsuk. Ha majd egyszer lesz ideje, hogy nekem is írjon, írja meg, van-e köze és mi a köze a Maguk Subiacojának az olaszországihoz? Csak akkor írjon, ha igazán ráér. Tudom, közeli hozzátartozóival is levélben kell érintkeznie, s most Pomeránia, a mű a fontos. Én várhatok. Nagyon jólestek a meleghangú sorok a könyvek ajánlásaként, köszönöm a váratlan szép ajándékot. Meleg üdvözlettel, Piroska 1981. június 8. Kedves Piroska, Most, a percen, ahogy Szatmárban mondták, érkezett május 28-án kelt levele, örülök, hogy a könyvek rendben megérkeztek. Nemcsak erre, de előző leveleire is válaszolok most, Magdának küldtem egy kártyát, amelyben megköszöntem a Goethe verset, nem is tudtam a Ginko Biloba verséről, ami csak figyelmeztetés, mennyi mindent kellene olvasni, újraolvasni, Goethét is, mást is, a klasszikusokat, de az ember elvész a mai irodalom útkereső útvesztőiben és óhatatlanul felteszi a kérdést, érdemes-e eny- nyit törődni a mával, amikor olyan kevés benne, amiről azt hinné az ember, hogy örök a mában. Boldog vagyok, hogy szerették a Kariatidákat, olyan lassan jár a posta, hogy hozzám még el sem ért az UL ezévi első száma. A Pomerániát is el kellene kezdeni, ha így haladok, sosem lesz belőle semmi, megesz a sok adat. Elhatároztam, hogy nincs több hozzáolvasás, belekezdek, ha nem megy, félreteszem, s majd előveszem újra. A sydney-i magyar rádió (ilyen is van) csinált velem egy húsz perces interview-t, a május 30-i szombati adásban ment le, most kaptam meg a tape-et. Egész jó, főleg azért, mert egy induló melbournei lap készített velem egyet, így elő voltam nagyjából a kérdésekre készülve. Közben kisült, hogy a Magyarok mégsem jelenik meg, vagy legalább is nem szeptember előtt, bár őszintén szólva tamáskodom, megjelenik-e egyáltalán. így legalább, ha lazábban is, ha csak emlékezetből is, valami megmaradt belőle. Hogy kérdésére válaszoljak, a nyugat-ausztráliai Subiaco-nak neve az itt, a múlt század közepén letelepedett spanyol bencés barátoktól vette eredetét, ők nevezték el, az első bencés rendház nevéről kolostorukat és árvaházukat Subiaconak, amelyről azután az egész városrész nevét nyerte. Barátok már régen nincsenek Subiacoban, másutt igen, de a legfontosabb intézményük a bennszülöttek között folytatott missziós munkájuk volt, az északi Kimberlei hegységben még ma is működik a bencés misszió egy baszk apát vezetésével. Újraolvasva asconai leveleit, milyen csodálatos a Magdával való barátsága, mely annyi idő után úgy folytatódott, mintha el sem váltak volna egymástól több mint húsz esztendőre. Igaz, a levelezés sokat tesz, a levelezés társalgás, egy közelséget teremt, ha folyamatos és ha nem mindig arról ír az ember, ami vele történik, hanem inkább arról, ami foglalkoztatja. Irigylem a tájért, amit látott - köszönet a locarnói képért a tóval, majdnem azt a részletet ábrázolja a kép, ahonnan én láttam a várost és 52
