Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)

barátnőnk temetése miatt. Mikor hazaértem, már itt volt levele, de a tavaszi teendők itthon is megsűrűsödtek, nem jutottam hozzá az íráshoz. Kellett ez a mai polgári ünnep, amikor templomba se megy az ember, az ebéd is hétköznapi, de piac, bolt, műhelyek zárva, hát megvan a kellő nyugalom.

Kezdem a Kariatidák „melléktermékein”, amelyeknek tanulmányozása valódi élvezet. Köszönöm, hogy így bepillanthattam műhelyébe, nyomon követhettem a téma formálódását a végső megszilárdulásáig, motívumok felbukkanását és elejtését, a hős nevének próbálgatását a névtelenségbe rejtőzésig, ennek összefüggését a végleges szöveg kialakulásával. Hát csakugyan nem fért bele több, mint ami megmaradt és nyomtatásba került, de nagyon sajnálom Anna néni meséjét az 1002. éjszakáról, mert az csodálatos mese egy mesébeillő valóságos világról. És kár, hogy az a csodálatos mondat sem maradt meg:... „visszament Pestre valami elmezavarban, mert valami hiányzott itt, amit nem tudott rögzíteni, hogy mi volt, még álmában sem tudta, hogy mi volt, talán nem is volt már az, ami miatt visszament, sem Pesten, sem másutt az egész országban, talán az egész világon nem volt az a dolog, ami miatt visszament.” A régi kert felidézése is remek a gépeltek közt maradt kézzel írott lapon. - Bizony nincs már meg a régi kert... Bölcsőnk s koporsónk közti űr századoknak szolgált mezsgyeül - idézem Arany Jánost. Mikor negyedik gimnáziumi magánvizsgámon a Fiamnak című verset kellett elmondanom, úgy látszik, nagy átéléssel szavaltam, mert csodálkozva vettem észre, hogy a tanárok szemét elfutotta a könny, amíg hallgatták. Pedig akkor fogalmam sem volt róla, miről szól. A Kariatidákat, a véglegest, most a somogyi hívek olvassák. Csatoltam hozzá számukra a szép képeslapokat, Anna néni elbeszélését, a fent idézett mondatot és a régi kert leírását. (Kaposvári barát- nőmék kertjében is volt gingkó fa.) Ha már a fáknál vagyunk: én olvastam Czigány Magda kritikáját - Kerényiné két lapkivágást küldött, a másik értelmesebb - és sajnálom szegényt, hogy számára a növénynevek csak szavak, fogalma sincs melyik, milyen, úgy persze nem tudja felfogni miről is van szó. Apáczai Csere János jutott az eszembe, aki azzal tette élvezetessé a latin auktorok olvasását, hogy bevitte a tanulók elé a növényeket, melyeknek neve előfordult a szövegben. Kár, hogy Cz. M. nem olyan iskolába járt, s nem volt, aki séta közben virágot szedett volna vele. - Érdekes, hogy Kovács Imrével egy mondatban említi Bíbót. Épp az lett volna első kérdésem könyvével kapcsolatban, hogy tapintatból nem említette Bibó nevét - akkor még élt -, vagy más oka is volt rá. Egyébként akkor Luganóban beszélgettünk Bibóék haláláról, mert a K. I. mellett ülő volt Baár-Madas növendék tőlem kérdezte a részleteket. Szegény Boriska tüdőrákban halt meg, Bibót három hétre rá szíve és magasvérnyomása vitte el. Én akkor kezdtem tanári pályámat a Baár-Madasban, amikor ők jegyben jártak, Boriska is latin szakos volt. Sokszor vette át óravázlataimat és dolgozatszövegeimet, lévén mátkasága folytán sok iskolán kívüli elfoglaltsága. Az esküvőjükön is jelen voltam a Kálvin téri templomban. Büszke vagyok rá, hogy mikor hosszú évek múltán - csak 3 évig tanítottam ott - a volt Baár-Madas tanárok összejöveteleibe bekapcsolódtam, második ottlétemkor a szervező rangidős azzal fogadott: ma Bibóék is eljönnek, mert telefonáltam nekik, hogy te is itt leszel. Jólesett annyi év után viszontlátni őket, elbeszélgetni velük. Kiváncsi vagyok, mi lesz a véleménye K. I. könyvéről. Egy Kanadában élő barátom, aki ajánlatomra 79 karácsonyán ezzel lepte meg önmagát, romokban hevert elolvasása után, és nem győz szégyenkezni az olvasottak miatt. Nem egészen értem - vitázunk is levélben — ha a megtörténtek miatt nem szégyenkezik, pedig 28-ban születvén, eleget látott-hallott, átélt, hát az törte le, amit a színfalak mögöttiekről a könyvből megtudott? Pedig tanult latinul: Parva sapientia regitur mun- dus. Én nagyon érdekesnek találtam, ahogy K. I. megírta személyes élményei kapcsán. Előzőleg olvastam az itthon megjelent Kádár Gyula könyvet a Ludovikától Sopronkőhidáig, amely ugyanarról a korról, ugyanazokról az eseményekről szól.

47