Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
A napokban feladtam a Kariatidák kéziratának másolatát. Nem tudom, mikor hozza le az Új Látóhatár, mert megírtam, ketté ne törjék, hozzák egyben és gondolom az októberi szám is készen van. Sok salak maradt utána, ha akarja elküldöm, nem tudok mit csinálni vele. Addig is szeretettel és meleg barátsággal üdvözli és csókolja kezét D. Andris Kecskemét, 1980. szept. 27. Kedves Andris! Nagyon nagy örömet szerzett kézirataival, a Kariatidákéval is, kézzel írott levelével is. Köszönet értük. A „kézírásomra szorul” mentegetőzés alaptalan és felesleges volt. Patikus őseimnek szoktam tulajdonítani, de az olvashatatlan kézírásokat is meg tudom fejteni, a Magáé meg igazán jól olvasható, s mint író kezevonása külön megbecsülendő érték. Meg is becsülöm. Borsos Béla majd elröpült örömében, amikor elismerő sorait olvasta. Véletlenül már másnap betoppant a levél érkezése után, frissen olvashatta a rá vonatkozókat. Szívesen hozzájárult a felhasználáshoz, idézéshez, bár nem azzal a szándékkal írta. Boldog vagyok, hogy új művét még megjelenés előtt olvashatom. El is olvastam már kétszer. Nem szívderítő olvasmány! Sok mindent felidéz a korból, melyben történik, amit még az átélt történelmet eléggé számontartó elme is elfelejtett, pl. : hogy 48- ban (a szökőévben) nem volt elég egy határon átjutni. Azt sem árt leszögezni, hogy nemcsak a sárga csillaggal megjelöltek voltak emberi jogaiktól megfosztva. - Ma már más szelek fújdogálnak, nem kell letagadni a történelmi nevű ősöket. Volt a rádióban egy többször megismételt interjú sorozat Kékvér-kutyabőr címmel, melyben itthon élő, a változott helyzetbe beilleszkedő arisztokrata sarjak szólaltak meg. A legtöbb nemcsak rokonszenvesen, hanem valóban nemesen. - E kis kitérő után vissza a Kariatidákhoz! A romos, háború utáni Bécs Mária Lujza és Vetsera Mária pletykákkal, jól megválasztott háttér a rémálmokkal küszködő hős emésztő töprengéseihez. Hősnek nevezem, mert küzdött önmagával, és a körülményekkel, a múlt emlékeivel és a jövő kilátástalanságával, ha közben sok hősieden dolgot követ is el. Még az igazi nevét sem tudjuk meg, de az nem lehet véletlen, hogy az álmokkal viaskodónak Traum a felvett neve. Az éjszaka homályában árnyként felidézett alakok - nem az álombéli üldözők, hanem a nappali emlékek - híven érzékeltetik a szétszóródás előtti nyomasztó állapotokat. „A szétszóródás előtt” című Ady vers jutott eszembe, a legkeservesebb magyarság versek egyike. „S még a Templomot se építettük föl.” -szokta fájdalmasan idézni Németh László a nemzeti tudat hiányára utalva. Bár ő egész életében az építésen fáradozott, ma talán még rosszabb a helyzet, mint az ő indulásakor. De bennem él az az „és mégis”, amit Szerb Antal fogalmazott meg nagyon szépen, irodalomtörténetében Zrínyi, Vörösmarty és Madách gondolatmenetét párhuzamba állítva, s a szétszóródást idéző műből is - bár a kariatidák semmit nem tartottak - azt olvasom ki: nem egykönnyen olvaszt föl minket a világ kohója, nem vesztettük el magunkat, ha a távoli világban is ilyen magyar művek jöhetnek létre. Hogyne érdekelne már a „salakja” is! Nagyon jót tesz velem, ha elküldi. Meg fogom őrizni az utókor számára. Remélem, a Kortárs lassanként oda fog érni. A légiposta 10-12 nap alatt ér célhoz, de nem tudom, a hajó mennyivel lassabb. Lám, Nagy Péterrel már a Mintában együtt voltak! De az ő baráti gesztusa is az új szelek fúvása következtében jöhetett létre. Már azt is megértük, hogy Csé műve, a Dickens napló folytatásokban jött a Nagyvilág hasábjain. Nincs arról szó, hogy a Maga regényei itthon is megjelennének? Ha már Nagy Péter felhívta rá a figyelmet, olvashatóvá is kellene tenni itthon. Én nem 41
