Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
feszültséget. Örültem, hogy Illés Endre, noha készült rá, nem mert nekivágni a téli erdélyi útnak. A bemutató is alkalmatlan időpontban volt, karácsony előtt, 1979. december 19-én. „A Törtetők negyed-sikere ne bántson. Engem bántana, ha kellemetlenséget okoztam volna neked” - írta egyik levelében. És ugyanabban, munkám vonatkozásában, hogy „tulajdonképpen semmit sem szabad feladni... A rossz közérzeteddel is szakíts!” Ezt tágabb értelemben biztatásként fogtam fel: 1982. június 27- én bemutattuk a Vörös és feketét. A bemutatóra lejött Illés Endre. „Csütörtökön délután érkezem kocsival, kérlek foglalj két jó szállodai szobát” - táviratozta. Hogy gépkocsival jön, meglepett: ez akkor, nálunk szokatlan luxus volt. És mit jelent, hogy „jó szobát”? A pártszállóban a miniszterelnököt is szállásoló lakosztályt szereztük meg számára. A világjáró vendéget nagyon meglepte a dolog. Később együtt nevettünk az eseten, a félreértésen. Égynapos megyenéző kőrútunkról már beszámoltam. Akkor a Brassói Lapok-nál dolgozó fiam kísért el, akit Illés Endre nagyon megkedvelt: meglepően jól megértették egymást. A só ízé-1 „Az angyali Veress Gerzsonnak” ajánlotta. Mikor a jelzőt leírta, vajon mire gondolhatott? Az előadásra két levelében is visszatért. „Szívből örültem az előadásnak. Stendhal regényét, az én drámámat, érzékien-érzékletesen megjelenítő játék volt. Jó színészeitek vannak. Elbűvölt a díszlet szellemessége, a rendezés magamutogatást nem ismerő okossága, komolysága, hűsége a szóhoz, a jelenethez, a dráma egészéhez. (Amivel ma is vitatkoznék: a márki virgonc mozgása, fölényt és erőt félrelökő hevessége. De erről már elég szó esett...)” Hetekkel később újra visszatért a dologra: „Bennem még mindig tisztán, fényesen, erővel él a Vörös és fekete előadása. Örülök, hogy elkerül Marosvásárhelyre és Kolozsvárra. Halász Anna kritikájának is örülök, komoly, értő írás. Ismeri a színház törvényeit, és Stendhalt is ismeri. Bíró Bélával nehezen tudnék vitatkozni. A vitához otthonosabbnak kellene lennie Stendhal világában. Egyre jobban sajnálom, hogy nem tudtam hosszabb ideig nálatok lenni. Jó volt ott lenni.” Másik levelét így fejezi be: „Kedves Dani, ha időnként csipkedtük is egymást, nagy szeretettel ölellek!” Úgy látszik, hogy a számára otthon szokatlan ugrató játékosság is tetszett: közvetlenebbé melegítette a hangulatot. Örültem, hogy pozitív benyomásokkal távozott. Az előadásról a véleményem ugyan nem egészen egyezett az övével, a szereposztásról vitatkoztam is a rendezővel, de ülés Endre elfogadta, s ez volt a lényeg. Van őszintébb öröm, mint másnak örömet szerezni? Ajándékba, nem kis vitában a vámosokkal, könyveket hozott, több példányban is útirajzainak akkortájt megjelent kötetét. Kedves gesztusként a Zrínyi Nyomda dolgozóinak - az író nyolcvanadik születésnapjára kiadott, de könyvárusi forgalomba nem került - kis ajándékfüzetét, a Tüdőgyulladásom első éjszakájá-1 is megkaptam. A dedikációkban ismételten „kedves barátjának” nevezett, hiszem, hogy úgy is gondolta. Csak eltávozta után vettem észre, hogy a Kortársaink-sorozat róla szóló kötetét is felfedezte az egyik polcon, sőt ebbe is beleírt: „Veress Gerzsonéknak szere- tetemet, de nem a könyvet.” A szemben lévő oldalra feljegyzett egy vitriolos minősítő mondatot: „Ez rossz és gyáva könyv!” Soha nem fogom megtudni, hogy milyen előzményei voltak ennek a váratlanul felszikrázó indulatnak. Számomra Illés Endre utolsó életjele, egy valamivel később Pestről írt levél után érkezett, de pár nappal korábbról keltezett görögországi képeslap volt: „Kedves Ibolya, kedves Dani! Jelenleg éppen Déloszon vagyok. Irgalmatlanul szép romváros. Lesújtó, hogy az ember mindent lerombol, amit előzőleg felépített. Nagy szeretettel Endre.” A postai körbélyegző kelte 14. X. 82. 42
