Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)

szerzett, három évig tanított, két hete ment el Európába. Persze megy Pestre is, Szat- márba is, ahol falunkban ma is várnak. Talán eljut Koltóra is. Ideje van, marad, amíg a pénze futja. Rokon is van, a rokonság kirajzott szerte a világba, Európába is jutott belőlük elég.

Ketten maradtunk a feleségemmel. Feleségem angolra tanítja a menekülteket a Bevándorlási Minisztérium kurzusain, most érkezett ide vagy harminc magyar BécsbŐl csehekkel, de főleg lengyelekkel, három turnusban, három repülőgépen. Nagy könyvtáram van, lehet vagy 3000 kötet, egy negyede magyar.

Es ehhez jött a Magvető, melyet három hétig olvastam az ebédszünetekben a tóvá szélesedő Swann River partján, amelyre a jogi kar néz. Már régen meg akartam köszönni, de valahogy nem volt szívem egy rövid levéllel kiszúrni a szemét. Most köszönöm meg és, amint látom, eddig nem tettem, most köszönöm meg a levelét. Ebből a két lepedőnyi levélpapírból láthatja, mennyire jólesett és mennyire megörültem neki.

Sajnálom, hogy az Úri muri kecskeméti elődása nem tetszett. Pedig, amennyire emlékszem (nincs meg a könyveim között), és jól emlékszem (egy kicsit azért is írtam meg az Árnyakban az enyémet, hogy megmutassam, én másfajtának, nemcsak férfibánatosnak és keserűnek voltam tanúja), tele volt drámai fordulattal a regény. Talán azt szerettem a legjobban és a Tündérkertet Móricztól, a Kivilágos kivirradtigot nem olvastam.

Érdekes, amiket magáról ír. Mondja, Piroska, Maga nem írt soha? Remekek a levelei. Ez nemcsak a tanári pályára vezethető vissza, ez valami több. Ha nem akar, ne feleljen erre.

Lassan éjfél lesz, befejezem ezt a levelet. Ha érdekli, szívesen megkérem az Új Látóhatárt, postázzanak címére egy példányt a bécsi novellából. Kíváncsi lennék véleményére. Ne féljen, nem jön ki szeptember előtt. Ha egyáltalán elfogadják, noha eddig mindent leközöltek, amit írtam. Nagyon el voltam keseredve, száz oldalnyi jegyzetem volt hozzá, a szívem szakadt, annyit kellett kihagyni, majd csak húzni belőle. De hát Istenem, ami nem kell bele, nem kell bele. A bornak általában jó az állás, az írásnak nem feltétlenül, de talán kikanyarodott az egész ebben az utolsó két hétben, hogy azt a keveset, amit mondani akartam, el tudtam úgy ahogy mondani.

De többet egy szót se.

Kézcsókjaim Magának, Nővérének

szeretettel, barátsággal

Domahidy András

Kecskemét, 1980. július 30.

Kedves Andris barátom!

Köszönöm második, hosszú levelét. Mindig meghatódom, ha olyantól kapok levelet, aki hivatása szerint a széles körű nyilvánosság számára szokott írni, s íme arra is szakít időt, hogy velem közölje gondolatait. Nem is tekintem kizárólagos zsákmányomnak az ilyen nevezetes leveleket, hanem - utólagos engedélyével - másoknak is megmutatom, hadd élvezzék és örüljenek. Ennek az életrajzi vonatkozásúnak adatait Borsosné Irányi Lujzi húgom lejegyezte a Széchényi Könyvtár számára - onnan megy most nyugdíjba -, hogy kiigazítsa az ott már eddig fóljegyzetteket. Nem tudom, a születésnap: február 22. pontos-e. Ha igen, akkor 7 évvel és egy nappal vagyok öregebb, akár öcsémnek is szólíthatnám, mert 13. február 21-én láttam meg a napvilágot. Olaszországban kétszer voltam tanulmányúton: 34-ben Sienában, 64-ben Perugiá- ban töltöttem hosszabb időt. A közbeeső 30 esztendőcske alatt történt egy és más. Ha valaki 57 őszén Kistarcsán - mert akkor ott voltam - megjósolta volna későbbi nyugati utazásaimat, bolondnak néztem volna. Dekát az ember életében váratlan fordu38