Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés) III. rész

lángészt, hanem az elhanyagolt külsejű, rendetlen embert, a káros szenvedélyek áldozatát látja.

Előadások, írói estek, ankétok, szerte Európában: a könyveket így lehet eladni; a trópusi élmények Hollandiában, Németországban, Ausztriában egyaránt érdekesek.

Az állással viszont baj van. A Polytechnikum hét részből áll és egy négyesfogat, a rektor és három helyettese vezetik. Mivel egységes könyvtár nincs még, kibérelnek egy raktárépületet és rá akarják venni hősünket, hogy ennek első emeletére költöztesse át a hét kis épületben lévő könyvmennyiség felét. Már ennek se volna sok értelme, mármint annak, hogy egy 3 km sugarú kör közepén találják meg tankönyveiket, a kör kerületén előadásokra járó diákok. But horror of horrors, a következő rendelkezés már elképesztő: a raktárépületi „főkönyvtár” csupán 6 hónapig állana fenn. Aztán, a könyveket, polcokat át kell csoportosítani egy, a dokkokban megvett újabb raktárépületbe. Mindezt miért? Hősünk kinyomozza. Azért, hogy az ötödik hónapra várt Londoni Pénzügyi Bizottságnak megmutathatnák az első berendezett raktárát, melyet az ő pénzükből vettek. Azaz, dehogy vettek! „A másodikat vesszük majd! De a pénzt ezévben kell elkölteni, vagy visszaadni.”

Káté nem akar belemenni ebbe a játékba. Aztán még egy dolog kiderül. A hét rész diáklétszáma, a statisztikák szerint 4.500 fő. A kormány minden diák után külön pénzt ad. Ám mikor olvasóinak számát adja össze újdonsült könyvtárigazgatónk, nem jön össze több 2.800 diáknál. A többiek Csicsikov „holt lelkei”, a raktár pedig Potemkin falu.

Ebbe, vagy másba, hősünk belebetegszik. Két hét szünet után megy vissza a könyvtárba. Főnökei ezután értekezletre hívatták, hol közös erővel próbálták meggyőzni a Potemkin falu felállításáról. Tiltakozott. „Költöztet vagy költözik!” vágta ki a rektor az adut. „Mit értsek ezalatt?” „Elbocsájtjuk.” „Ez nem lesz egyszerű, mert munkaügyi törvények is vannak a világon.” „Maga nem normális.” Az intézmény orvosához küldték kivizsgálásra. Ment, tiszta lelkiismerettel.

Az orvos, egy idősebb orvosnő volt, a régi, a becsületes angol fajtából. Tetőtől talpig kivizsgálta, kikérdezte. Aztán így szólt: „Kedves fiam, maga teljesen egészséges. Főnökei sötét gazemberek. Engem arra akartak rávenni, hogy valami bajt találjak magánál. Semmi baja. Itt az igazolás erről.”

A főnökök most más taktikához folyamodtak. Egy éves fizetéses tanulmányi szabadságot kínáltak. Káté, Tábori Pál tanácsára, ezt elfogadta, és két hónapon keresztül, „tanulmányi szabadságon” Tábori Pálnak segített, illetve szabadúszó írói munkákat vállalt, fordítást, mutatók készítését és egy angol nyelvű monográfiát, politikai regényekről.

Aztán, hirtelen, két egyetemi állást hirdettek, amiket megpályázott és elnyert. Két helyre egy fenékkel csak a karmesterek mehetnek, hősünk lemondta a londoni Wye College-ot és a Manchesteri Egyetemi könyvtárba ment, hol az igazgató egyik helyettese lett. A John Rylands Library egy múlt századi „kereskedőherceg” világhírű gyűjteményének és egy dúsgazdag iparváros nagy egyetemi könyvtárának összeházasításából született. Ä 3 és fél millió kötetes könyvtár (1974-ben), a British Múzeum és az Oxfordi Bodleian után Nagy-Britanniában a harmadiknak számított igazgatója, Fred Radcliffe, a legkitűnőbb angol könyvtárosnak. Káté hatáskörébe a tág értelemben vett társadalomtudomány tartozott, a nevelésügytől a közgazdaságon keresztül a jogig, valamint tíz fiók-könyvtár, harmincöt ember és közel félmillió kötet. Élete, illetve munkásélete végéig eltevékenykedett volna itt, ha Radcliffe össze nem veszik a Könyvtári Bizottság elnökével. De összeveszett, lemondott és a Cambridge-i egyetemi könyvtár vezetését vállalta el. Utóda egy igen szimpatikus, de gyenge kezű és katasztrofálisan rossz igazgató lett, a régi öt helyettesből három

24