Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés) III. rész
24. 2, BEL AIR, GEORGETOWN, GUYANA Kishorék hazatértek Kanadából, új otthon után kellett nézni. Itt volt rögtön a szemközti ház. Tulajdonosnője, egy kevertvérű színes özvegyasszony, összeköltözött testvérével és kiadta nagy, tágas kőházát. A ház kb. 400 négyszögöl pázsitos gyümölcsös kert közepén állott, hátul ólakkal, elöl kovácsoltvas kapuval. Az alsó szobában, a lépcső mellett lakott Maria és Trevor, a felső öt szobában a Kabdebó család. A szalon és az ebédlő egy teret alkotott a konyhával, méretre legalábbi 10x8 métert. A hálószobák közül csak egy volt, Lilyé, kicsi — itt szülte meg Kutyus hat kiskölykét — a fürdőben a zuhanyból melegvíz folyt, (ha kellett, ha nem) melegítés nélkül. Jó hosszú folyatás után jött a langyos. Bár ez a ház egy sorral közelebb volt a tengerhez, mint az előző, és szinte állandó szelet kapott, belül mégis melegebb volt, mert a kő magába szívja a hőséget és ontja. A legkellemesebb rész a tengerfelőli balkon volt, hol az egyik függőágy függött, elringatva ölén a „kreatívan gondolkodót”. A gyerekek a zárdába jártak, az apácákhoz, jól tanultak, Ági félállásban dolgozott, a nap többi részét olvasással, bridgeléssel töltötte ki. A második belairi házból indulva, mely két évig volt az otthonuk, Káté több mér- foldnyi repülő és hajóutat tett meg, mint harminchatévnyi előéletében együttvéve. Bejárta - főleg egyetemi konferenciák révén — a Karib szigetvilágot: látott trinidadi kakasviadalt, Barbadosban fogott egy mélytengeri halászhajóról egy 27 és fél kilós halat, 1971 nagypéntekén, Grenada szigetén a néger halászokkal talpkagylókat szedett a tenger fenekéről. Jamaicában megmászta a Kék hegyeket. Hajóval ellátogatott Curacao szigetére, hol az ananászlikőrök királynőjét gyártják, aztán Arubá- ra, mely holland gyarmat és olajfinomító és azzal kérkedik, hogy a szigeten nincs nincstelen ember. 1971 nyarát Káté Eszak-Amerikában töltötte, öt egyetemen tartott előadást, átlátogatott Kanadába, hol főleg a Niagarát nézte meg, Washingtonban, a Kongresszus könyvtárban, a dél-amerikai indiánokról írt feljegyzéseket kutatta. Később egy kalauzt írt a Guyanái indiánokról, majd ellátogatott Kaliforniába, hol elsősorban Trombitás Dezső, azaz a hollywoodi magyar reformátusok vendége volt. Itt a műfordításról tartott előadást, hiszen, az „Emberfeletti antológia” továbbra is készült. Naponta 6-kor kelt (a trópusokon a hajnal a nap legszebb része) és 8-ig az antológia levelezésén, fordításain dolgozott. Ez már akkor, 1970-72 között, több mint száz embert, főleg angol és amerikai költőket foglalkoztatott. 1972 őszén egy álláshirdetésre, Ausztráliába ment, a Sidney melleti Wollangong városába, 3 napra. Út közben megnézte a Fülöp Szigetek és Fiji egy részét. (Fiji-ben is gyetemi könyvtárat akartak építeni, felajánlották később az igazgatói állást, de Ági nem akart végleg elszakadni Európától) Wollongongban más baj is volt. Bár szép fizetést ajánlottak föl hősünknek, az egyetemi könyvtárat „filléres alapokon” akarták futtatni és a fölajánlott költségvetés így elfogadhatatlannak tűnt. Közben szaporodtak a botrányok Guyanában. Két egyetemi dolgozót elfogtak a kormány titkosrendőrei, egy harmadikat pedig lelőttek. Venezuelában hősünk tanúja volt egy caracasi diákforradalomnak, az egyetemen egymást lőtték a rendőrök és a diákok. Guyana déli határán, a Rupununi szavannákon, hova krokodilusvadá- szatra ment, follázadtak az indiánok a néger kormány ellen, lelőttek két rendőrt, aztán főnökük elmenekült Brazíliába. A georgetowni egyetem könyvtárában tartott kiskasszából sorozatosan eltűnt a pénz. Az igazgató (protagonistánk) végül a rendőrséghez fordult. Ez az egyetemi alkalmazottak sztrájkjához vezetett, Kátét meg akarták lincselni. Ági megneszelve a dol20
